Kezdőlap Hírek Koronavírus - Putyin bejelentette a második orosz vakcina regisztrálását
No menu items!

Koronavírus – Putyin bejelentette a második orosz vakcina regisztrálását

Bejelentette a Covid-19 elleni második orosz vakcina bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 24 hírtelevízió által közvetített online kormányülésen.

A második oltóanyagot, az EpiVacCorona elnevezésű vakcinát a novoszibirszki Vektor Állami Biológiai és Virológiai Központ állította elő. Putyin arról is szólt, hogy “közeledik” a moszkvai Mihail Csumakov Immunbiológiai Készítmények Kutatásának és Kidolgozásának Szövetségi Tudományos Központja által fejlesztett harmadik vakcina is.

Tatyjana Golikova

Anna Popova

Az elnök közölte, hogy a járvány elleni védekezés két kulcsszereplőjét, Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettest és Anna Popovát, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetőjét a Vektor vakcinájával oltották be. Szorgalmazta az első két orosz vakcina tömeggyártásának felfuttatását, hogy mielőbb a gyógyszertárakba kerüljenek.

Golikova a tanácskozáson arról közölte, hogy a szeptember 30-án szabadalmaztatott EpiVacCorona az elsőként, a Gamaleja Intézet által augusztus 11-én bejegyztetett Szputyik V vakcinával szemben nem egy újabb adenovírusalapú vektorvakcina, hanem egy szintetikus platformon előállított peptidvakcina, amelynek segítségével az immunrendszer megtanulja  azonosítani, majd semlegesíteni a vírust.

A Covid-19 járvány alatt engedélyezett orosz gyakorlatban az oltóanyag tesztelésének harmadik, tömeges fázisa a hivatalos (feltételes) bejegyzést követően kezdődik meg. Golikova közölte, hogy a Vektor hamarosan legyártja az első 60 ezer adag vakcinát, amellyel 40 ezer – köztük 150 60 évnél idősebb – önkéntest oltanak majd be.

A miniszterelnök-helyettes azt hangoztatta, hogy az oroszországi Covid-19-helyzet nyugtalanító, de irányítható, és a két vakcina megjelenése után nincs szükség az eddig bevezetett korlátozásokon felüli újakra.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 14 231-gyel 1 340 409-re emelkedett a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. Ez új abszolút rekord a Covid-19-járvány kezdete óta, és a napi növekmény először haladta meg a 14 ezret. Az aktív esetek száma 6072-vel 277 499-re nőtt. A halálos áldozatoké 239-cel 23 205-re, a betegségből felépülteké pedig 7920-szal 1 039 705-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 51,5 millió laboratóriumi tesztet végeztek el.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,