Kezdőlap Hírek Koronavírus - Több millió hamis maszkot és tesztet fogott a NAV
No menu items!

Koronavírus – Több millió hamis maszkot és tesztet fogott a NAV

A nemzetközi STOP akcióban több mint 3,5 millió orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz – leginkább maszk – forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Bakai Kristóf Péter, a NAV vámszakmai szakfőigazgatója ismertette: a vámhatóság a május 11-től július 12-ig tartó akció során csaknem 200 ezer járművet és 400 ezer személyt ellenőrzött. Az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI), valamit a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) együttműködve lefoglalták, illetve visszatartották a hamis, nem megfelelő minőségű termékeket.

Bakai Kristóf Péter

A szakfőigazgató közölte: a nemzetközi STOP akciót a koronavírus-járvány miatt fellendülő illegális gyógyszer-, és orvostechnikai eszköz kereskedelem visszaszorítása érdekében indította a Vám Világszervezet (VVSZ), mellette több nemzetközi szervezet és a magánszektor érintett szereplői is részt vettek az ellenőrzésekben.

Mint mondta, nemzetközi szinten csaknem 1700 rajtaütés történt, ezek során több mint 300 millió egység illegális forrásból származó, esetenként lejárt szavatosságú gyógyszert, 47 millió darab hamisított orvosi felszerelést – maszkokat, kesztyűket, COVID-19 tesztkészleteket, hőmérőket és védőruhákat -, valamint körülbelül 2,8 millió liter ellenőrizetlen forrásból származó kézfertőtlenítő gélt foglaltak le.

A magyarországi akció során átvizsgáltak több mint százezer személyautót, hatvanezernél több teherautót és ezernél több kisbuszt, mintegy ezer vízijárművet, és csaknem hatezer vasúti szerelvényt.

Bakai Kristóf Péter hozzátette, hogy csempészett cigarettát és kábítószert is találtak, amit lefoglaltak.

Az akció közvetlen célja a fogyasztók és a legális gazdasági szereplők védelme, közvetett célja pedig a szervezett bűnözői körök finanszírozásának megakadályozása volt, az ellenőrzésekkel a NAV jelentősen hozzájárult a jogszerű, biztonságos környezet fenntartásához – hangsúlyozta a vámszakmai szakfőigazgató.

Pomázi Gyula

Pomázi Gyula, a HENT elnökhelyettese hangsúlyozta, a nem ellenőrzött forrásból származó gyógyszerek és járvány elleni védekezést szolgáló eszközök nagy veszélyt jelentenek az emberek egészségére, ezen felül megkárosítják a legális gyártókat, illetve a hazai gazdaságot.

Mint elmondta: a HENT sok hamis terméket talál a gyógyszerek, az élelmiszerek, illetve a használati tárgyak között is, ezért különösen fontosnak tartják azokat az akciókat, amelyek alkalmasak a hamisítás elleni fellépésre.

Pomázi Gyula kitért arra is, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített kutatás szerint 2014 és 2016 között több százezer ember halálát és 4 milliárd euró anyagi kárt okozott a gyógyszerhamisítás világszerte.

Szentiványi Mátyás

Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója elmondta: a koronavírus-járvány új helyzetet teremtett, olyan problémákat is a felszínre hozott, amelyek hatásai korábban nem befolyásolták a mindennapi életet. Mint mondta, megmutatkozott, hogy az egészségügyi termékek piaca mennyire kitett az Európán kívüli beszállítóknak.

A járvány miatt olyan termékek váltak hiánycikké, amelyek korábban olcsón és nagy mennyiségben álltak rendelkezésre, és a hiány miatt megjelentek a hamisított vagy rossz minőségű termékek – fogalmazott.

A főigazgató a hamis, nem megfelelő minőségű készítmények elleni fellépésnél kiemelte a hatóságok együttműködésének jelentőségét, valamint a fogyasztók szerepét, felelősségét is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás