Kezdőlap Hírek Korrupció? Őrizetbe vették a NAV egyik felsővezetőjét
No menu items!

Korrupció? Őrizetbe vették a NAV egyik felsővezetőjét

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felsővezetőjét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre elmondta: az ügyészség vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben. Szerdán 13 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót az ügy teljeskörű felderítése és további bizonyítékok beszerzése érdekében.

A gyanú szerint egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság korábbi működésében érdekelt vállalkozó 2020 áprilisában felkereste a vele bizalmas viszonyban álló, az adóhivatal központi szervénél vezető beosztásban dolgozó embert, és közbenjárását kérte a cégnél folyamatban lévő adóeljárás mielőbbi befejezésében.

A cél az volt, hogy az eljárás folytatása ne fedjen fel olyan pénzügyi visszaéléseket, amelyek a vállalkozás partner cégeit is érintik.

A hivatalos személy azt ajánlotta a vállalkozónak, hogy az érintett cég rendezze adótartozását, majd az adóeljárást folytató adóhatóságnál – vezető pozícióját felhasználva – elérte, hogy soron kívül megkezdjék az eljárás lezárását. A vállalkozó – előzetes megállapodásuk alapján – a segítségért egy 342 ezer forint értékű mobiltelefont adott át a NAV-os vezetőnek.

Keresztes Imre ismertette: a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködésben folytatott eljárásban végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.

Az ügyészség a vezető beosztású hivatalos személyt és a vállalkozót gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket és indítványozza letartóztatásuk elrendelését. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Lépésváltás az e-mobilitásban: akkumulátoros gyorstöltőt telepített a MOON és az MVM Mobiliti

Fotó:Freepik Új szintre lépett az MVM Mobiliti és a Porsche...

Óvatosan a légkondival mert megbetegíthet

A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is...
Hirdetés

Hírek

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...