Kezdőlap Közlekedés Közel a Budapest Airport visszavásárlása
No menu items!

Közel a Budapest Airport visszavásárlása

Az elmúlt időszakban a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette) – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken.

A GFM közleménye szerint a három ügylet pénzügyi zárása jelentős, összesen több mint 700 millió eurós (közel 270 milliárd forint) bevételt eredményezett az állam számára, amelyet a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordít.

Mindemellett folyamatban van a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben meglévő 66,9 százalékos állami tulajdonrész értékesítését célzó nyílt, piaci versenyfolyamat, amely menetrend szerint zajlik, szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor – tették hozzá.

“A reptér kiemelkedő stratégiai eszköz, amelyet a Gyurcsány-kormány elherdált. A tranzakció gazdaságtörténeti jelentőségű, ugyanis a legnagyobb volumenű és legkomplexebb ügylet a rendszerváltás óta” – fogalmaznak a közleményben. A visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között, jelenleg már egy olyan fázisban tart, ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás – írta a GFM.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tartós az áremelkedés az új építésű vidéki lakáspiacon

Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel 10 százalék fölötti az áremelkedés a vidéki új építésű lakások piacán az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a közreműködésével született ügyletek adatai alapján készült elemzése szerint.

Tizedik alkalommal választották Európa legjobb légitársaságának a Turkish Airlines-t

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines ismét megerősítette vezető szerepét a nemzetközi légiközlekedési iparágban: a 2025-ös Skytrax World Airline Awards díjátadón tizedik alkalommal nyerte el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Újabb 320 millió forinttal gyorsít a Cleango mobil autómosó

Nemzetközi piacra lépés és a hazai jelenlét erősítése a cél.

Zöld jövő Bécsben – a “Sokszínűség parkja”

Bécs új parkjában, nemcsak őshonos, klímaváltozási szempontból "jövőtálló" fákat ültetnek, hanem fiatalokat is aktívan bevonnak közösségi terek kialakításába.
Hirdetés

Hírek

Tizedik alkalommal választották Európa legjobb légitársaságának a Turkish Airlines-t

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines ismét megerősítette vezető szerepét a nemzetközi légiközlekedési iparágban: a 2025-ös Skytrax World Airline Awards díjátadón tizedik alkalommal nyerte el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Zöld jövő Bécsben – a “Sokszínűség parkja”

Bécs új parkjában, nemcsak őshonos, klímaváltozási szempontból "jövőtálló" fákat ültetnek, hanem fiatalokat is aktívan bevonnak közösségi terek kialakításába.

California Forever: milliárdosok álomvárosa Kaliforniában

Egy, a látványos tervek utcatervek közül Illusztráció:Californiaforever.com Amerikai milliárdosok gigantikus...

Változások a fiatal munkavállalók és az első házasok adókedvezményénél

Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is.

Adószakértő figyelmeztet: változnak a nyilatkozatok

Az ICT Európa adótanácsadói szerint fokozott figyelmet igényelnek a 2025. július 1-jétől életbe lépő adóváltozások, különösen a bérszámfejtés, a nyilatkozatok és a jogosultsági feltételek ellenőrzése terén.

Mennyi lakáshitelt vehet fel, aki az átlagbért viszi haza?

Egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek a magyarországi átlagbérek

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján pert nyert egy devizahiteles

Érvénytelennek nyilvánította a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy inárcsi asszonynak az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Bankkal kötött devizahitel-szerződését–

Devizapiac – Gyengült kedd reggelre a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett