Hirdetés
Kezdőlap Agrár KSH: a sertés drágulása húzta fel a termelői árakat
No menu items!

KSH: a sertés drágulása húzta fel a termelői árakat

Novemberben a sertés és a gyümölcsök felvásárlási árának jelentős emelkedése miatt 5,2 százalékosra ugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

A növényi termékek felvásárlási ára átlagosan 0,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző év novemberében, ami 4,1 százalékponttal magasabb az októberi mínusz 3,5 százaléknál. A burgonya 3,4 százalékkal olcsóbb maradt az egy évvel korábbinál, míg októberben csak 0,4 százalékkal esett az ára. A legtöbb növényi terméknél emelkedett az árindex.

A gabonafélék átlagos árszintje 6,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év novemberében az októberi 8,1 százalékos árcsökkenés után. A búza ára 5,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az októberi 10,2 százalékkal szemben, a kukorica éves árindexe ugyanakkor az októberi 6,3 százalék után 7,0 százalékos csökkenést jelez, a rozs felvásárlási ára 5,4 százalékkal alacsonyabb, míg az előző hónapban 10,9 százalékkal volt olcsóbb éves összehasonlításban.

A gyümölcsök éves drágulása az októberi 14,6 százalékosról 36,0 százalékosra ugrott, amit a szőlő 35,5 százalékos árzuhanása tompított, míg a szőlőfélék nélkül számolt gyümölcsárak 58,3 százalékkal voltak magasabbak, mert például az alma ára 69,6 százalékkal megugrott.

A zöldségfélék átlagos árszintje, hajszállal, 0,1 százalékkal még elmaradt az előző novemberitől az októberi 2,9 százalékos visszaesését követően. A karfiol azonban 13,3, a paradicsom 11,2 százalékkal, a sárgarépa 8,1 százalékkal drágult, a vöröshagyma 17,1, az uborka viszont 6,3 százalékkal olcsóbb lett egy év alatt.

A vágósertések árának 42,8 százalékos emelkedése miatt az élőállatok felvásárlási ára átlagosan 18,5 százalékkal volt magasabb a 2018 novemberinél az októberi 37,8 százalékos drágulás után.

A vágómarha két hónap emelkedés után ismét elmaradt 2,3 százalékkal az egy évvel korábbi árától, a juhok viszont 10,8 százalékkal drágultak éves összehasonlításban, míg októberben 2,9 százalékos volt az áremelkedés.

A tej felvásárlási árának emelkedése az októberi 7,2 százalékosról 4,8 százalékosra szelídült, a tojás pedig 0,9 százalékkal még olcsóbb, mint egy éve volt, de októberben még 3,5 százalékkal adtak érte kevesebbet.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein