Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH jelentés. Az ipar és a külkereskedelem húzta a GDP-t
No menu items!

KSH jelentés. Az ipar és a külkereskedelem húzta a GDP-t

Felfelé javította az első negyedévi GDP mutatókat második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal: Magyarországon a bruttó hazai termék volumene 2,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi első negyedévinél, ami 0,2 százalékkal kisebb visszaesés az első becslésben jelzettnél.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél az előzetesen jelzett 1,9 százalék helyett 2,0 százalékkal nőtt, az előző év azonos negyedévihez mérve 1,6 százalékkal csökkent, ami 0,4 százalékponttal kisebb csökkenés az előző közlésnél.

A GDP első negyedévi, 2,1 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 2,1, az építőipar 0,1 százalékponttal járult hozzá, az ipar 0,7 százalékponttal javította a gazdasági teljesítményt.

A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása 2,3 százalékkal, a bruttó felhalmozás pusztán a készletváltozás miatt 2,8 százalékponttal csökkentette, a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,0 százalékponttal növelte a gazdaság teljesítményét.

A tavalyi első negyedévhez viszonyítva a feldolgozóipar 4,1 százalékkal több, az építőipar 2,4 százalékkal kisebb hozzáadott értéket állított elő az idei első negyedévben. A mezőgazdaság 2,5 százalékkal javította teljesítményét az egy évvel korábbi alacsony bázishoz mérve, amikor 6,5 százalékkal esett vissza 2019 első negyedéhez mérve.

A szolgáltatások 3,5 százalékkal estek vissza. A legnagyobb visszaesést a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás szenvedte el 47,7 százalékkal, illetve a szállítás, raktározás, ahol 11,1 százalékos volt a teljesítmény csökkenése. A kereskedelem teljesítménye 0,3 százalékkal mérséklődött.

A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke 5,4, a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatásé 9,4 százalékkal csökkent. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 3,4 százalékkal nőtt. A közigazgatás hozzáadott értéke 2,5 százalékkal nagyobb, az oktatásé és az egészségügyé 3,8, illetve 2,3 százalékkal kisebb lett – sorolta a KSH.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 3,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,8 százalékkal csökkent. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,3, a közösségi fogyasztásé 10,4 százalékkal nagyobb lett. Összességében a végső fogyasztás 1,6 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez mérve.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 12,4 százalékkal esett vissza. A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás 4,3 százalékkal alacsonyabb lett a tavalyi első negyedévinél.

A külkereskedelmi forgalomban 669 milliárd forint aktívum keletkezett. Az áruforgalomban a kivitel 10,0, a behozatal 3,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 24,0, importja 12,1 százalékkal zuhant.

A tavalyi negyedik negyedévhez képest a feldolgozóipar 4,1, az építőipar 6,0 százalékkal nagyobb hozzáadott értéket állított elő az első negyedévben.

A szolgáltatások teljesítménye 2,2 százalékkal nőtt, ezen belül a szállítás, raktározás 5,6 százalékkal, az infokommunikációs szektor 3,1 százalékkal múlta felül az előző negyedévit.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,3 százalékkal nőtt az előző negyedévhez mérve, a közösségi fogyasztás 2,6 százalékos emelkedésével együtt a végső fogyasztás 1,7 százalékkal emelkedett.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás, azaz a beruházások 0,6 százalékkal elmaradtak az előző negyedévitől, a készletváltozással együtt az összes bruttó felhalmozás 2,9 százalékkal volt alacsonyabb. A belföldi felhasználás 0,5 százalékkal a nettó export 0,8 százalékkal nőtt az idei első negyedévben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...