Kezdőlap Gazdaság KSH: tavaly átlagosan 2,1%-kal emelkedtek az ipari termelői árak
No menu items!

KSH: tavaly átlagosan 2,1%-kal emelkedtek az ipari termelői árak

Az ipari termelői árak  tavaly öszességében 2,1%-kal magasabbak voltak, mint korábban. A belföldi értékesítési árak átlagosan 3,9, ezen belül a feldolgozóipari árak 3,7, az energiaipari árak 3,9%-kal emelkedtek a KSH jelentése szerint.

Tavaly decemberben az ipari termelői árak 2,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A belföldi értékesítési árak átlagosan 3,3 százalékkal nőttek, ezen belül a feldolgozóipar árai 4,8, az energiaiparé 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérten. Az élelmiszeripar termelői árai 7,4 százalékkal nőttek éves összehasonlításban, ami 0,8 százalékponttal nagyobb emelkedés az előző két havi egyformán 6,6 százalékhoz képest. A járműiparban 4,4 százalékos volt a belföldi termelői árak emelkedése 0,5 százalékponttal szerényebb az előző havinál.

Nagyításért klikk a táblázatra

A kőolajfeldolgozás árai félév csökkenés után 6,7 százalékkal megugrottak éves összevetésben, a gyógyszeriparban 1,1 százalékkal csökkentek a termelői árak, ami a legnagyobb az előző három hónapban mért eróziót követően.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön, a fogyasztási cikkek termelői ára 6,9 százalékkal emelkedtek, amiből a tartós fogyasztási cikkek drágulása 3,3 százalékos volt, a beruházási javak termelői ára 5,6 százalékkal nőtt.

Az exportértékesítés árai 1,9 százalékkal nőttek 2018 decemberéhez képest, a feldolgozóipari ágazatok exportárai 2,8 százalékkal emelkedtek. Az euróval szemben 2,45 százalékkal gyengült a forint, a dollárral szemben 4,90 százalékkal.  A járműgyártás exportárai 4,2 százalékkal, az élelmiszeriparé 7,1 százalékkal nőttek. Az alig 4,1 százalékos súlyú energiaiparban – a nemzetközi villamosenergia-piaci árváltozások következtében – 17,2 százalékkal csökkentek az árak – tette hozzá a jelentés.

A múlt év egészének átlagában az ipari termelői árak 2,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2018-ban. Az áremelkedés ütemét a munkabérek növekedése, a forint árfolyamváltozása, valamint a nyers- és alapanyagok világpiaci árainak alakulása befolyásolta – közölte a KSH.

A belföldi értékesítési árak átlagosan 3,9, ezen belül a feldolgozóipari árak 3,7, az energiaipari árak 3,9 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszeripar termelői árai éves átlagban 5,7 százalékkal, a járműiparé 3,3 százalékkal haladták meg az előző évieket.
A fogyasztási cikkek termelői ára 5,1 százalékkal, a beruházási javaké 4,8 százalékkal nőtt, az energiatermelő ágazatok 3,5 százalékkal magasabb termelői árat értek el, mint az előző évben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...
Hirdetés

Hírek

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.