Kezdőlap Hírek Kutatás-fejlesztés, innováció. Kutatói pályázatok jelentek meg
No menu items!

Kutatás-fejlesztés, innováció. Kutatói pályázatok jelentek meg

Megjelentek az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai pénteken. Az új konstrukciók közül elsőként az OTKA kutatói kiválósági pályázatok felhívásait írta ki a hivatal.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke (NKFIH) elmondta: összességében nagyobb keretösszeget, rugalmasabb forrásfelhasználást és csökkenő adminisztrációt jelent a pályázóknak a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok megújuló struktúrája, amely a hatékonyságot és a versenyképesség növelését célzó projektekre helyezi a fő hangsúlyt.

Jelezte: a kormány nem kevesebb, hanem több kutatást szeretne. Az a cél, hogy a hazai tudományos kutatásokra fordított milliárdok ne eredmény nélkül tűnjenek el, hanem a magyar gazdaságot érdemben szolgáló szabadalmakban, találmányokban hasznosuljanak.

Birkner Zoltán

Az elnök kifejtette: a korábbi évek kötelezettségvállalásai jelentősen megterhelték a 2019. évi kiírás fedezetéül szolgáló forrásokat, ezért a pályázatok megjelentetésére a szabad források rendelkezésre állását követően kerülhetett sor. Először megoldást kellett találni arra, hogy az alapkutatási pályázatokat biztonsággal ki tudják írni az idén, sőt jövőre is – mondta.

Az egyéni kutatókat, kutatócsoportokat célzó OTKA pályázati konstrukciók alapelvei, illetve elbírálásuk folyamata megfelel az előző évek hasonló pályázattípusainak – ismertette az elnök. Ugyanakkor sok olyan változtatás lépett életbe, amelynek célja, hogy a támogatásokat rugalmasabban lehessen felhasználni, és az adminisztratív terhek csökkenjenek. Annak érdekében, hogy a pályázók a támogatások elnyeréséért a kutatói életpálya azonos szakaszán álló társaikkal versenyezzenek, a pályázatképességnél nem az életkor, hanem a doktori fokozat megszerzésének ideje a mérvadó, hasonlóan több európai kutatás-finanszírozási rendszerhez.

A tapasztalt kutatók, illetve az általuk vezetett kutatócskutaó, életpálya, pályázat

oportok az OTKA kutatási témapályázati felhívás keretében pályázhatnak támogatásra az 5,8 milliárd forint keretösszegből. Ez a program magában foglalja a sok éves múltra visszatekintő úgynevezett K típusú pályázatokat, továbbá a kétoldalú magyar-osztrák (ANN) vagy magyar-szlovén (SNN) kutatói együttműködésben megvalósított projektekre igényelhető támogatásokat.

A kutatói életpályájuk elején álló tehetséges kutatók számára kétféle pályázati lehetőség – posztdoktori (PD) és fiatal kutatói (FK) nyílik meg összesen 4 milliárd forint keretösszeggel.

Jelentős változás a korábbi évekhez képest, hogy - a kutatói életpálya szakaszokhoz igazodva - nem az életkor számít, hanem a doktori fokozat megszerzése óta eltelt idő.

Ez a posztdoktori (PD típusú) pályázatok estében legfeljebb 5 év, míg a fiatal kutatók (FK típusú) pályázatoknál 12 év.

Birkner Zoltán hozzátette: mindhárom pályázattípus esetén nőtt az elnyerhető kutatói bér, egyszerűsödtek a keresetkiegészítés szabályai, a posztdoktori pályázatoknál pedig a béren kívül már dologi költségek is tervezhetők. Fontos adminisztratív könnyítés, hogy az évek közötti és az éven belüli költség-átcsoportosításokhoz már nem lesz szükség külön szerződésmódosításra, elegendő a pénzügyi beszámolóban részletesen indokolni az eltérést. További pozitívum, hogy csökkentek a más projektekben való részvétel korlátozásai, nőtt a külföldi tartózkodás lehetősége a projekt futamideje alatt, és ezentúl a hallgatók és technikusok is egyszerűbben bevonhatók lesznek a projektekbe.

Az elnök kiemelte: ezeket a pozitív változtatásokat a már futó pályázatok esetében is érvényesítik, így a jelenlegi OTKA-kedvezményezettek is hatékonyabban tudják kutatási forrásaikat felhasználni tudományos céljaik elérése érdekében.

Birkner Zoltán elmondása szerint a kutatások területén nem csak az egyéni, illetve kutatócsoport szintű kutatásokat finanszírozzák. A most megjelent egyéni OTKA-pályázatokkal párhuzamosan már zajlik az intézmények számára korábban kiírt Tématerületi Kiválósági Programra benyújtott támogatási igények értékelése is.

Készülnek a szakértői vélemények, amelyek a javaslatokat megfogalmazó bizottságok munkáját segítik. A bizottságok hamarosan előterjesztik szakmai javaslatukat, ezt követően – várhatóan még áprilisban sor meghozzák a támogatói döntéseket – tájékoztatott az elnök.

Ezen túl a 2018-ban indult, az ITM és az NKFI Hivatal kezelésében folytatódó Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program folytatásaként 2019-ben is 13 felsőoktatási intézmény részesülhet összesen 15 milliárd forint összegű támogatásban. Az intézmények a tavaly megkezdett, három éves kutatási tématerületeiket folytatják, ehhez kapnak további támogatást.

Folyamatosan jelennek tehát meg a vállalatokat és egyetemeket célzó kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok, amelyek elsősorban a piaci fókuszú fejlesztéseket és innovációkat támogatják majd – húzta alá az elnök. Ehhez a célkitűzéshez igazodnak az egyes konstrukciók – KKV Start Innováció, Piacvezérelt KFI, Nyílt Innováció és Ipar-Egyetem Együttműködés – irányvonalai – tette hozzá.

Az egyéni és intézményi kutatási kiválóság támogatása a kutatásfinanszírozás új rendszerében jelentősen hozzájárul Magyarország K+F teljesítményének erősödéséhez – húzta alá Birkner Zoltán. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás