Kezdőlap Zöld üzlet Lantos Csaba: Magyarország jól halad a nemzetközi klímavállalások teljesítésével
No menu items!

Lantos Csaba: Magyarország jól halad a nemzetközi klímavállalások teljesítésével

Lantos Csaba. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A magyar kormány hosszú évek óta elkötelezett a természet- és környezetvédelem ügye mellett. Ennek megfelelően messzemenően támogatjuk azt a munkát, amelyet az ENSZ az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése, a veszélyek elhárítása, a megfelelő alkalmazkodás érdekében végez – hangsúlyozta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a környezetvédelmi és energiaügyi miniszterek együttes informális tanácskozásán a spanyolországi Valladolidban.

A szakminiszteri találkozó egyik fő célja az ENSZ soron következő, 28. Éghajlatváltozási Konferenciájának (COP28) előkészítése volt. Az idén novemberi ülésen a résztvevők megvitatják, elérhetőek-e a 2015-ös Párizsi Megállapodásban rögzített vállalások az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése, a globális felmelegedéshez való alkalmazkodás érdekében. A téma jelentőségét az általános megfontolásokon túl saját szempontunkból az is erősíti, hogy várhatóan a magyar soros uniós elnökség idejére esik majd a folytatás, a COP29 megrendezése.

A tanácskozáson Lantos Csaba elmondta, hogy Magyarország az elmúlt években komoly eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelem terén. Egyebek mellett 2010 óta közel 28 százalékkal csökkent hazánkban az egységnyi GDP előállításával járó üvegházhatásúgáz-kibocsátás.

2010 és 2021 között 7,7-ről közel 14 százalékra emelkedett a megújuló energiaforrások aránya a villamosenergia-felhasználás terén.

A miniszter rámutatott arra is, hogy a már több mint egy éve zajló háború és a nyomában járó energiaválság veszélybe sodorta az ellátás biztonságát, történelmi magasságokba növelte az energiahordozók világpiaci árát. A magyar energiapolitika válasza ezekre a kihívásokra – folytatta – az volt, hogy a hangsúlyt az ellátásbiztonságra, a megfizethető energiaárakra, a rezsicsökkentésre helyezte. Magyarország ugyanakkor kitart a klímacélok teljesítése és környezeti értékeink megóvása mellett is. Ezt tükrözi például a Nemzeti Energia- és Klímaterv folyamatban lévő felülvizsgálata, amely a korábbiaknál jóval ambiciózusabb célokat tűzhet ki a klímapolitika és a fenntarthatóság terén – húzta alá.

Lantos Csaba a tanácsülésen kifejtette, hogy a magyar kormány elkötelezett az unió 2050-ig szóló közös klímasemlegességi célkitűzésének megvalósítása mellett is. Hozzátette: nem támogatjuk azonban, hogy Brüsszel az eredeti tervekhez képest jelentősen előrehozza a klímasemlegesség és a fosszilis energiaforrások kivezetésének céldátumát. A jelenlegi helyzetben ugyanis nem lehet reális törekvés, hogy rövid időn belül elérjük a fosszilis energiahordozóktól való teljes függetlenséget. Ezzel kapcsolatban a miniszter megerősítette, hogy az atomenergiát megbízható és kibocsátásmentes, tiszta energiaforrásként érdemes kezelni, amely a megújulókkal párban nagyban hozzájárulhat a globális dekarbonizációs célok megvalósításához.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A hitelfelvételhez online is kérhető keresetkimutatás – Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el

Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el, bejelentkezés után a További ügyintézési lehetőségek/ Keresetkimutatás lekérdezése menüpontban.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.
Hirdetés

Hírek

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.

Vállalati innovációs pályázatok indulnak 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban

A második alprogramban az elérhető támogatás mértéke már 600 millió forinttól 1,2 milliárd forintig terjedhet.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hankó Balázs elindította a Magyar Kultúra Nagykövetei programot

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a Magyar Kultúra Nagykövetei program elindítását a Zeneakadémia 150 jubileumi eseménysorozatról rendezett pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Fővárosi kormányhivatal: postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz

Postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz.

Csökkent a K&H Bank adózás utáni nyeresége az első fél évben

A K&H Bank adózás utáni nyeresége 50,2 milliárd forintra csökkent az első fél évben az egy évvel korábbi 66,9 milliárd forint után, a pénzintézet eredményét 31 milliárd forinttal rontották az időszakban elszámolt kormányzati intézkedések.

Varga Mihály: a jegybank a bizonytalan világgazdasági környezetben is őrzi a stabilitást

A külső körülmények szükségessé teszik azt a stabilitásorientált monetáris politikát, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytat.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.