Kezdőlap Hírek Lélektani határt lépett át az üzemanyagok ára Németországban
No menu items!

Lélektani határt lépett át az üzemanyagok ára Németországban

Illusztráció: Bigstock

Emelkedett és ismét meghaladta a literenkénti 2 eurós (800 forint) határt az üzemanyagok ára Németországban csütörtökön, a nyári hónapokra biztosított állami kedvezmény megszüntetése után.

A német autósok legnagyobb érdekvédelmi szervezete, az ADAC (Allgemeiner Deutscher Automobil-Club) 400 berlini, müncheni és hamburgi töltőállomásról csütörtök reggel begyűjtött adatok alapján azt közölte, hogy az üzemanyagárak jelentősen emelkedtek az egy nappal korábbihoz képest.

A szuperbenzin literenkénti átlagos ára 2 euró fölé ugrott, míg szerdán mindenütt 2 eurónál kevesebbet kellett fizetni érte. A dízel már szerdán is több mint 2 euróba került, csütörtök reggel 2,10 és 2,30 euró között volt az ára.

A szövetségi kormány az üzemanyagok árába beépülő energiaadót csökkentette a legfőbb autózási szezonnak számító június-augusztusi időszakra. A kedvezmény megszűnése a szuperbenzinnél literenként 35,2 centes, a gázolajnál 16,7 centes áremelkedéssel járhat.

Az adókedvezmény visszavonásának hatását még nem lehet pontosan felmérni, mert a töltőállomások üzemeltetői szerdáig a kedvezményes adókulccsal vásároltak, így egyelőre akár a korábbi áron is kínálhatják az üzemanyagot.

Szintén a nyári hónapokra szólt a kedvezményes, 9 eurós helyi és regionális havi közlekedési bérlet, amelyből három hónap alatt több mint 52 millió darab kelt el. Ennek megszűntével a szeptemberre szóló bérlet már a korábbi áron, Berlinben például 86 eurórért kapható. Azonban a tartományi rangú főváros kormányzata bejelentette, hogy az október-decemberi időszakra ismét kedvezményes árú bérletet vezetnek be. Várhatóan más tartományok is így tesznek.

A szövetségi kormány is dolgozik egy újabb csomagon, amely az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozását szolgálja. Az első kettő – együttvéve bő 30 milliárd eurós – csomag után az év hátralévő időszakára legfeljebb 10 milliárd eurós, jövőre pedig legalább 10 milliárd eurós tehercsökkentést jelentő intézkedéscsomag várható.

Németországban a háztartásoknak az energiahordozók világpiaci árának robbanásszerű emelkedése miatt az idén miden korábbinál többet kell fizetniük a fűtésért, az áramért és az üzemanyagért. A benzin és a dízel ára az idén lépte át először a literenkénti 2 eurós határt, míg tavaly általában 1,30-1,40 euró körül volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.