Kezdőlap Hírek Magasrangú kapcsolatokat ígértek százmilliókért - két ügyvédet elfogtak
No menu items!

Magasrangú kapcsolatokat ígértek százmilliókért – két ügyvédet elfogtak

Két ügyvédet őrizetbe vett, és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben több száz millió forintot kértek egy vállalkozótól ügyvédek közreműködésével.

Közölték: a megalapozott gyanú szerint egy férfi 2019 szeptembere és 2020 márciusa között több társával, köztük két ügyvéddel egy vállalkozótól megközelítőleg 800 millió forintot kapott.

Az elkövetők valótlanul arra hivatkoztak, hogy ezen összegből a belügyminiszternek, rendőröknek, NAV-osoknak és más hivatalos személyeknek kell fizetni annak érdekében, hogy a vállalkozó ellen ne induljon adóhatósági és büntetőeljárás.

Amikor mégis nyomozás indult a vállalkozóval szemben, további 100 millió forintot kértek tőle azért, hogy az eljárást hivatalos személyek segítségével számára kedvezően befolyásolják.

A fentieken túl a vállalkozót közvetítőtökön keresztül egy további ügyvéd is megkereste azzal, hogy 150 millió forintért eléri a büntetőeljárás számára megfelelő lezárást.

Az ügyvéd – szintén valótlanul – arra hivatkozott, hogy az ügylethez a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és egy magas beosztású adóhatósági vezető befolyását kérik, és ezért a kért pénzből nekik is kell fizetni.

A nyomozó főügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében kedden tizenkét helyszínen összehangolt akciót hajtott végre, majd hét embert gyanúsítottként hallgatott ki.

A hatóság közreműködésével több száz millió forint értékben biztosítottak vagyontárgyakat. A nyomozó főügyészség elrendelte valamennyi elkövető őrizetét és indítványozza letartóztatásukat – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.