Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Magyar falu program. Új pályázatok 23 milliárdos kerettel
No menu items!

Magyar falu program. Új pályázatok 23 milliárdos kerettel

Benyújthatók az idei első pályázatok a Magyar falu programban. A három kiírásra összesen 23 milliárd forintot biztosít a kormány az ötezer fő vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve az egyházközségek részére – közölte a Miniszterelnökség.

Az önkormányzatok támogatást igényelhetnek a tulajdonukban lévő belterületi és külterületi utak, hidak, kerékpárutak építésére és felújítására, valamint az állami tulajdonú belterületi kerékpárutak felújítására. Az erre rendelkezésre álló keretösszeg 20 milliárd forint, a maximálisan igényelhető támogatási összeg pedig 40 millió forint.

A történelmi egyházak számára a program már meglévő és új közösségi terek fejlesztésére, közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre nyújt lehetőséget összesen 3 milliárd forint összegben. Közösségi tér kialakítása esetén 25 millió, foglalkoztatási és eszközbeszerzési támogatás esetén pedig 5 millió forint az igényelhető támogatási összeg felső határa.

A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség április 30-ig, a támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik.

A Magyar falu programon keresztül nyújtott támogatásoknak köszönhetően fokozatosan javulnak a kistelepülésen élők életkörülményei, csaknem 900 településen pedig növekedésnek indult a lakosság száma – fogalmaztak, jelezve: a harmadik éve tartó program költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.