Kezdőlap Pénzvilág Magyar siker. Elindult Európa első blokklánc alapú neobankja
No menu items!

Magyar siker. Elindult Európa első blokklánc alapú neobankja

Illusztráció: Bigstock

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén a Benker. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott blokklánc alapú neobank 600 ezer euró (214 millió forint) jegyzett tőkével kezdi működését.

A pénzügyi társaság közölte: a Benker az Európai Unió első olyan pénzügyi szolgáltatója, amely teljes egészében blokklánc technológiával működik. A Benker mögötti, ma már felügyelt intézmény jegyzett tőkéjét két körben – 350 ezer és 250 ezer euró – fizették be az alapítók.

A társaság költségei ezen felül meghaladták a 2 milliárd forintot, amiben benne van a saját fejlesztésű, kifejezetten a pénzügyi szektorra tervezett hibrid blokklánc rendszer, a Natrix létrehozása és egyéb fejlesztések költségei.

A céget két éve indította két magyar magánszemély – Bodnár Viktor és Szabolcsi András -, akik az EU több országában is a pénzügyi és fintech piac aktív szereplői.

Bodnár Viktor, a Benker vezérigazgatója elmondta: a cégük azért jött létre, hogy “technológiai alapú garanciát biztosítva transzparenciát, így önrendelkezést adjon ügyfeleinek a pénzügyeik felett“.

A neobank “elhozza a személyi pénzügyek új világrendjét, amelyben az ügyfél saját maga irányít, ha úgy dönt; teljes szabadságban élhet és nem a pénzügyi piac különféle szereplőinek van kiszolgáltatva” – így fogalmazott.

A blokklánc hozzáadásával a garanciák körébe a pénzügyi szolgáltatóknak nemcsak jogi és felügyeleti követelményeket kell betartaniuk, hanem átláthatóan kell működniük – húzta alá. A működési szabályokat csak teljesen transzparensen, felügyelt módon változtathatják, azaz nem módosíthatják saját belátásuk szerint, nem kerülhetik meg a rendszert, még a technológiai lehetőség sincs meg rá – tette hozzá.

A Natrix rendszer minden hatályos GDPR-, bankbiztonsági és pénzügyi szabályozási követelménynek megfelel – közölték.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.