Kezdőlap Zöld üzlet Magyar találmány az első szennyvíz újrahasznosításából készült tisztítószer
No menu items!

Magyar találmány az első szennyvíz újrahasznosításából készült tisztítószer

Egy magyar mérnökcsapat rájött, hogy nemcsak biogáz nyerhető ki a szennyvízből, hanem ecetsav is, amelyre a háztartási tisztítószerek nagy része épül, a felfedezésből késztermék lett. Erről a magyar találmányról beszélgetett Áder János korábbi államfő Taxner György vízépítő és szennyvíztisztítási szakmérnökkel a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke arról kérdezte az UTB Envirotec vezérigazgató-helyettesét: honnan jött az ötlet, hogy a használt vízből kivont szenny felhasználásával hatékony tisztítószer hozható létre?

Taxner György azt mondta, korábban energiaforrásként hasznosították a szennyvízből kivonható biogázt. Ugyanakkor a mérnöki irodájuk kutatói rájöttek, hogy visszanyerhető belőle például ecetsav is, és erre az anyagra épül a háztartási tisztítószerek nagy része. Így kifejlesztették a Cycle termékcsaládjukat.

A szakember azt mondta, hogy rendelkezésükre állt a világ összes szennyvízkezelési technológiája, de sajátot akartak, ezért létrehoztak egy saját szennyvízlabort. Hozzátette, ennek alapvető feladata, hogy a víz tisztán kerüljön vissza a környezetbe.

Áder János megjegyezte, ha tisztítatlanul kerül vissza a természetes vizekbe, jellemzően folyókba, az környezeti károkat okoz. Ennek ellenére “a fejlődő világ nagy részén, Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiában a szennyvíz 90 százaléka mind a mai napig tisztítatlanul kerül vissza a víztestekbe”. És nem csupán kárt tesz, hanem ellehetetleníti ennek a víznek a felhasználását akár ivóvízként, akár mezőgazdasági vagy ipari célra – hangsúlyozta.

Taxner György azzal folytatta, hogy a biológiai szennyvíztisztítás során keletkezik iszap, amely azért fontos, mert a benne lévő baktériumok segítségével végzi el a tisztítási feladatot. Ez az iszap rengeteg újrahasznosítható anyagot tartalmaz. A szakemberek feladata az volt, hogy azonosítsák ezeket az anyagokat. Kezdetben azzal a céllal tették, hogy minél több biogázt nyerhessenek ki belőle. Kiderült azonban, hogy olyan anyagot is tartalmaz, amit addig ipari eljárásokkal állítottak elő. Ez az ecetsav, amelynek visszanyerésére saját technológiát dolgoztak ki.

Áder János megjegyezte: nagyanyáink is már ecettel tisztítottak sok mindent. Taxner György egyetértve hozzátette, sajnos a világ közben elfordult a természetes anyagoktól, és a petrolkémiai termékeket részesítette előnyben. Idővel kiderült, hogy ezek nem egészségesek.

“Vissza kell térni a természetes anyagokhoz, mert minél több dolgot tudunk újrahasznosítani, annál jobban védhetjük a környezetünket” – hangzott el.

A termékcsalád nevének magyarázatáról is szó esett a beszélgetés során. Olyat akartak, ami a külföldi piacon is érthető. A “recycle”, azaz “újrahasznosítani” szóból lett a magyar találmányra épülő termékcsalád neve Cycle.

A szakmérnök megjegyezte, hogy az ecetsav mellett más, a mindennapi életben hasznosítható anyagokat is felfedeztek a szennyvíziszapban. Ezek közül az egyik kiskertekben talajjavítóként segíti a gazdákat.

Végül Áder János úgy fogalmazott, hogy “több legyet is ütöttek egy csapásra” a magyar kutatók. Hozzájutnak az ecetsavhoz, tudnak biogázt előállítani, javítják a talajt, és tisztított vizet is nyernek.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.