Kezdőlap Bank Magyarország nemzetközi versenyképességét a bankokat sújtó intézkedések rontják
No menu items!

Magyarország nemzetközi versenyképességét a bankokat sújtó intézkedések rontják

A Magyar Bankszövetség aggodalmát fejezte ki a kormány november 28-án bejelentett, a bankokat sújtó intézkedései miatt, amelyek véleményük szerint rontják Magyarország nemzetközi versenyképességét.

Pénteki közleményükben kiemelték, a részben előzetes egyeztetések nélkül közölt, újabb tízmilliárdos terheket jelentő lépések gyengítik a gazdasági kormányzat és a bankszektor közötti természetes stratégiai partnerséget, és aláássák a piaci bizalmat is.

Nehezményezték, hogy bár az extraprofitadót a kormány korábbi vállalása alapján már ki kellene vezetni jövőre, a hagyományos adók és a bankadó mellett kirótt extraadó mértéke 2025-ben nemcsak hogy megmarad, de még tízmilliárdokkal emelkedik is.

A lakossági kamatstop hatályát immár hatodszor hosszabbították meg, noha az intézkedés szembe megy a tudatos és felelős fogyasztói magatartás kívánalmával, hiszen azokat a fogyasztókat jutalmazza, akik a sorozatos korai figyelmeztetések ellenére is a változó kamatozású hitelek kockázata mellett döntöttek, és később sem váltottak fix kamatozású jelzáloghitelekre – írták.

Amikor a piaci kamatok megemelkedtek, és ezzel a tudatosan vállalt fogyasztói kockázatok valósággá váltak, a következményeket a kormány a bankokra terhelte, miközben az érintett fogyasztók nagy része erre nem is szorult rá. Ezzel összhangban a kamatstopban meghatározott mesterséges kamatszint, a 3 havi BUBOR helyett alkalmazandó 2,02 százalékos referenciakamat nem tükröz semmilyen valós piaci, társadalmi vagy szociális szempontot – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy 2025 áprilisában indul a kormány által kezdeményezett, lakossági jelzáloghitelekre vonatkozó 5 százalékos önkéntes kamatplafon program. A bankszövetség szerint a program életképes és érdemi hatást fejthet ki a bankok által meghatározott feltételekkel, amelyek alapján a 35 év alattiak számára elérhetőbbé válik a 60 négyzetméternél nem nagyobb, négyzetméterenként legfeljebb 1,2 millió forint árú, “zöld”minősítésű lakások megvásárlása.

“A Magyar Bankszövetség továbbra is elkötelezett a stabil és kiszámítható gazdasági környezet mellett, ami a nemzetközi versenyképesség elengedhetetlen feltétele, ennek erősítése érdekében kész együttműködni a kormánnyal az érdemi és fenntartható megoldások kidolgozásában” – olvasható a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás