Hirdetés
Kezdőlap Hírek Már elérhetők az szja-bevallási tervezetek
No menu items!

Már elérhetők az szja-bevallási tervezetek

Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott. Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a törvényben előírt határidő előtt, március 1-jén elérhetővé tette az szja-bevallási tervezetet – közölte Tállai András.

A cél az, hogy a családi adóvisszatérítést a lehető legegyszerűbben és legkorábban kapják kézhez az arra jogosultak – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Felidézte, hogy minden jogosultnak jár az adóvisszatérítés, e jogát senki sem veszheti el. Akik februárban nem kapták meg az adóvisszatérítés összegét, az adóból visszajáró összeget az szja-bevallásukban igényelhetik vissza.

Tállai András

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiajánlott bevallási tervezet több tízezer gyermeket nevelő szülőnek hoz könnyebbséget – emelte ki Tállai András. Mint mondta: az érintetteknek érdemes a bevallási tervezetüket a családi adóvisszatérítésre, valamint a kiutalásra vonatkozó adatokkal mihamarabb kiegészíteni, majd beküldeni.

Azok is tudják módosítani a tervezetet, akik változtatni szeretnének a családi kedvezmény év közi igénybevételén. Az adóhivatal ráadásul jelentősen felgyorsította a 30 napos pénzkiutalási folyamatot, így a NAV a bevallás beérkezését követően soron kívül, akár már két héten belül utalja is a családoknak visszajáró adót – nyomatékosította Tállai András.

A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt kiegészítenie semmivel, ideértve azt is, hogy jogosult családi adó-visszatérítésre, vagy már megkapta azt, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik – összegezte Tállai András.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.