Kezdőlap Világgazdaság Már készül a kínaik fekete listája is
No menu items!

Már készül a kínaik fekete listája is

A kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy listát állít össze azokról a külföldi vállalatokról, szervezetekről és a személyekről, amelyeket megbízhatatlannak tart, mert kárt okoztak kínai vállalatoknak – közölte a kínai állami rádió.

Kao Feng, a minisztérium szóvivője közölte, hogy a “megbízhatatlanok listájára” azok kerülnek fel, akik semmibe veszik a piaci szabályokat és a szerződések szellemét, nem kereskedelmi okokból akadályoznak beszállítókat termékeik kínai vállalatoknak való eladásában, valamint súlyosan sértik kínai vállalatok legitim érdekeit és jogait.

Az intézkedés nem irányul egyetlen ország vagy vállalat ellen sem a kínai bejelentés szerint, de éppen egy olyan pillanatban hoztak róla döntést, amikor az Egyesült Államok és a Kína közötti feszültség rendkívül kiéleződött, miután a Huawei Technologies kínai óriásvállalatot és 68 leányvállalatát két hete feketelistára tette az amerikai kereskedelmi minisztérium.

Ezen a listán olyan, az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek, amelyek az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. Amerikai beszállítói nélkül akár el is lehetetlenülhet a Huawei tevékenysége.

Előzőleg Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről szóló rendeletében felhatalmazta a kereskedelmi minisztériumot arra, hogy tiltsa meg amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államok számára. A rendelet nem nevesített egyetlen országot vagy vállalatot sem, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a Huawei a célpont.

A Financial Times (FT) című brit gazdasági napilap pénteken azt írta, hogy a Huawei Technologies utasította munkavállalóit az amerikai kollégáikkal való technikai megbeszélések lemondására, valamint hazaküldte a kínai központjában dolgozó számos amerikai alkalmazottját. A kutatás-fejlesztési részlegben dolgozó amerikai állampolgárokat már két hete visszaküldték az Egyesült Államokba, miután a Huawei az amerikai feketelistára került.

 

A Huawei nem volt hajlandó kommentálni az FT értesüléseit.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás