Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Matolcsy: több digitális, kevesebb építési beruházásra lenne szükség
No menu items!

Matolcsy: több digitális, kevesebb építési beruházásra lenne szükség

Matolcsy György. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az állam vasba és betonba, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet – bírálja a beruházások szerkezetét és ebből a szempontból érvel a magas költségvetési deficit ellen e heti írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Az idei második fél évben a GDP terén helyreálló magyar gazdaságnak szüksége van-e a 2022. évre tervezett 5,9 százalékos költségvetési hiányra? A jegybank szerint nem, sőt a teljes helyreállításhoz, tehát az egyensúlyi felzárkózáshoz már 2022-ben vissza kell térni a 3 százalék körüli hiányhoz és a dinamikusan csökkenő államadósság-rátához. Ezek nélkül belép a helyreállítási paradoxon: minél többet költ az állam és minél jobban eladósodik, annál előbb ütközik pénzügyi korlátokba az újraindult növekedés – ismétli meg korábban részletezett álláspontját a jegybank elnöke.

A valódi vita a felzárkózás eddigi, zömében extenzív útjának folytatásáról, vagy egy új, okostőke-intenzív pályára, tehát egy fenntartható felzárkózásra való áttérésről szól. Nem csak 2022-ről, hanem az egész 2020-as évtizedről van szó. Az új pályára áttérést gátolná, ha az újraindítás után is folytatnánk a háromnegyedében építést jelentő állami beruházási politikát, az “okos” tőkebefektetésekre való áttérés helyett – fogalmaz a jegybank elnöke.

Ezért is szükséges változtatni az elfogadott költségvetésen – szögezi le Matolcsy György.

Érveit részletezve több szempontból is hibásnak és fenntarthatatlannak tartja, hogy a jövő évi költségvetés 5,9 százalékos tervezett hiánya mögött az állami beruházások 7,1 százalékos GDP-arányos volumene áll. Kiemelten azt kifogásolja, hogy a magyar beruházási rátában az egyik legalacsonyabb a tudásintenzív növekedéshez szükséges “okos” beruházások aránya.

Arra hívja fel a figyelmet, hogy az építési jellegű beruházások aránya 50 százalékos, ráadásul 2017 és 2020 között Magyarországon nőtt legjobban az építési beruházások aránya az EU-tagországok körében, így a beruházási ráta emelkedése mögött ezek, és nem az “okos” beruházások állnak. A 27 EU-ország között az állami beruházások aránya is a legmagasabb Magyarországon, ezek háromnegyed része azonban építési beruházás. Az állam “vasba és betonba”, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet – összegzi a jegybank elnöke.

Matolcsy György felveti azt is, hogy az állami építkezések magas aránya szűkös építési kapacitásokba ütközik, ezért az állam beruházási tevékenysége erős építőipari és építőanyagipari inflációt gerjeszt, amit a növekvő importált infláció tovább erősít. Arra is figyelmeztet, hogy 2019-ben és 2020-ban már a kormányzati beruházások GDP-arányos növekedését, így a magas magyar beruházási rátát jelentős részben a beruházási árak emelkedése okozta. A magas beruházási ráta tehát egyre jobban virtuális és nem valóságos – hangsúlyozza.

Minden növekedési forrás fontos, de a fenntartható felzárkózás legfontosabb forrása valójában a termelékenység bővülése. Ezt a digitális beruházások növelik a leggyorsabban. Ha alacsony a digitális beruházások és magas az építési beruházások aránya, akkor szűkös a termelékenység emelkedésének a forrása. “Sajnálatos módon nálunk ez a helyzet” – állapítja meg az MNB elnöke.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.