Kezdőlap Pénzvilág Megszólalt az MNB alelnöke a váratlan kamatemelés után
No menu items!

Megszólalt az MNB alelnöke a váratlan kamatemelés után

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Soós Lajos

Az egyhetes betéti kamat szükséges mértékű emelésével az MNB a kockázati felárak növekedésére reagál, ez volt az indítéka a csütörtöki 50 bázispontos emelésnek is – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy háttérbeszélgetésen.

Kiemelte: látva az elmúlt időszak globális energia- és élelmiszerár emelkedését, a jegybank várhatóan megemeli inflációs előrejelzését a júniusi Inflációs jelentésben az előző, márciusi jelentésben szereplő 7,5-9,8 százalékról.

Szükséges, hogy az egyhetes betét hozamát a swappiaci hozamok is lekövessék, az MNB ezentúl még erősebb hangsúlyt fektet erre a területre; a jegybank beavatkozásaival szűkíti a likviditást – jegyezte meg.

Az alelnök jelezte, hogy a monetáris politika számára kulcskérdés az inflációs várakozások megfelelő horgonyzása és a másodkörös hatások tompítása. Ezt a jegybank az alapkamat-emelési ciklus “kiszámítható és határozott folytatásával fogja elérni“.

Az alapkamat-emelési ciklust legalább addig kell folytatni, amíg az infláció tetőzése nem körvonalazódik, mondta az alelnök és hozzátette:

a kamatemelési ciklus végétől egyelőre még “távol állunk“.

Az infláció emelkedése a nyári hónapokban várhatóan folytatódik, a “tetőzés” továbbra is az őszi hónapokra, valamikor szeptember-novemberre várható – mutatott rá. Az infláció mérséklődése a lakosság jelenleg igen magas várakozásait is lefelé húzza majd – fűzte hozzá.

A jelenlegi bizonytalan környezetben nehezen jelezhető előre, hogy az alapkamat és az egyhetes betéti ráta mikor fog összeérni, “folyamatosan haladni kell” ebbe az irányba – vélekedett. Megerősítette, hogy az alapkamat gyorsabban emelkedik betéti kamatnál és a folyamat végén össze fog zárni a kettő.

A második negyedévben a gazdaság növekedése még dinamikus volt, a lassulás jelei azonban már látszottak; a növekedés az év egészében 4 százalék fölött, akár 5 százalékon is alakulhat – jelezte előre.

Recesszióról szerinte “nem indokolt és nem is szabad beszélni“.

Virág Barnabás arról is szólt, hogy minden rendelkezésre álló információ alapján az Európai Unióval megszületik a megállapodás a helyreállítási alapról – várhatóan az év második felében.

A költségvetési politikáról megjegyezte: a szigorú és tovább szigorító monetáris politika és a fegyelmezett költségvetési politika az infláció tartós legyőzésének a kulcsa. A költségvetés egyenlegében a nyári hónapoktól kezdve komoly javulás várható; az idei hiánycél jó eséllyel elérhető – jelezte.

A kormányzati beruházások elhalasztását az alelnök kulcskérdésnek nevezte, ami – emlékeztetett – a költségvetés egyenlege mellett a folyó fizetési mérleget is javítani fogja.

Végül arra is kitért, hogy miközben a vállalati betétek átárazása megfelelő, a lakossági betétekről nem mondható el ugyanez. Ilyen magas inflációs környezetben azt javasolta, hogy az emberek szánjanak arra pár percet, hogy összehasonlítsák a különböző termékeket. Példaként felhozta, hogy az inflációkövető állampapírok megfelelő védelmet nyújtanak a befektetéseknek, és megjegyezte, hogy a bankok között erősebb versenyre lenne szükség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.
Hirdetés

Hírek

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.

NKFH: több mint 15 millió forint kártalanítás járt a légiutasoknak

Az eljárások eredményeként 38 750 euró, azaz hozzávetőlegesen 15,5 millió forint kártalanítást ítéltek meg az utasoknak.

Nincs megállás: egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök

A folyamatos csökkenést viszont most már elsősorban az okozza, hogy az alacsonyabb hitelösszeg-sávoknál is egyre lejjebb nyomják a kamatokat a pénzintézetek.

Magyarország étele® 2026 program – A jövő mesterei és a népmesék ízei egy színpadon

Az Étrend – Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, a Szolnoki Szakképzési Centrummal, a Debreceni Egyetemmel és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával közösen hirdeti meg a 2026-os Magyarország étele szakácsversenyt, a Szakma Ifjú Mestere tanulóversenyt, valamint az „Egyszer volt, hol nem volt…” rajzpályázatot.

Így vált az amerikai gazdaság a mesterséges intelligencia rabjává

Fotó:Freepik A mesterséges intelligencia (MI) beruházások oly mértékben hajtják az...

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.