Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Megugrottak a SZÉP-kártyás költések - rekordot várnak a kibocsátók
No menu items!

Megugrottak a SZÉP-kártyás költések – rekordot várnak a kibocsátók

Áprilisban megugrott a SZÉP-kártya költések értéke, az idén rekordot várnak a kártyakibocsátók, amihez a juttatások élelmiszerüzletekben történő felhasználásának július elsejéig történt meghosszabbítása is hozzájárul – közölték a kártyakibocsátók.

A K&H Bank arról tájékoztatott, hogy az eddigi tapasztalataik alapján a kormány által bevezetett módosítás egyre népszerűbb: áprilisban 63 százalékkal, a teljes február-áprilisi időszakban pedig 77 százalékkal költöttek többet K&H SZÉP kártyával, mint az előző év azonos időszakában. Február elseje óta van lehetőség arra, hogy a kártyabirtokosok élelmiszervásárlásra is felhasználják juttatásaikat.

A banknál az elmúlt három hónapban a SZÉP-kártyás költések összege meghaladta a 7,5 milliárd forintot. Ezen belül pedig hónapról hónapra egyre nagyobb – februárban 24, márciusban 28, áprilisban pedig már 29 százalék – volt az élelmiszerre fordított költések aránya. A növekvő trend akár tovább is folytatódhat, hiszen július 1-jéig meghosszabbították a juttatás ilyen célú felhasználását – írták.

Az élelmiszervásárlást nem számítva, áprilisban 16 százalékkal, az elmúlt három hónapban 29 százalékkal emelkedtek a költések. A használatot tovább erősítheti, hogy a cégek a növekvő bérek mellett, várhatóan egyre inkább élni fognak ezen béren kívüli juttatással is.

Az intenzív kártyahasználatot támogatta, hogy csak az idén már közel ötezerrel bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma, ez országos szinten több mint 39 ezer helyet jelent.

Az MKB Bank is növekedésről számolt be. Adataik szerint az idén januári költésekhez képest februárban közel 30 százalékkal, márciusban és áprilisban több mint 60-60 százalékkal nőtt a költések összege. Jelezték: a növekedésnek csak egy része keletkezett az élelmiszervásárlásból, mert a SZÉP-kártyás költések rendszerint januárban a legalacsonyabbak.

A tavaly január-áprilisihoz képest az idei január-áprilisi költések 60 százalékkal nőttek. Szintén kiemelték, hogy ebben jelentős volt az élelmiszer vásárlás engedélyezésének hatása, mivel a 2021-es bázisév az MKB SZÉP-kártya bevezetése óta az eddigi legnagyobb költést hozó év volt. Biztosra vehető, hogy ez a rekord év végére meg fog dőlni – közölték. Idén február és április között a költések közel negyedét tette ki az élelmiszervásárlás.

Az MKB közölte: mind az érintett szolgáltatóknak, mind a kártyakibocsátóknak sok munkája kellett ahhoz, hogy idén február elsejével el tudjon indulni az élelmiszerelfogadás. Az MKB SZÉP-kártya elfogadóhelyeinek száma idén január 1-től május 1-ig közel 2400 elfogadóhellyel bővült, és 11 ezerrel bővült az MKB SZÉP-kártyát elfogadó POS terminálok száma.

Az OTP Bank közölte, hogy az idén áprilisban (31,7 milliárd forint) közel azonos a feltöltések összege a tavalyival. Azonban a költések összege egy hónap alatt 20,2 milliárd forintról 35 milliárd forintra növekedett a 2021-es áprilisi költéshez képest. Az idei negyedik havi költések 26 százalékát fordították a kártyabirtokosok élelmiszerre. Az új elfogadóhelyek száma tavaly áprilishoz képest 7 százalékkal nőtt idén áprilisban. Az élelmiszer elfogadás miatt az új elfogadóhelyek száma nem növekedett drasztikusan – írták.

A bank 2022 első négyhavi adatai szerint az összes feltöltés 119,7 milliárd forintra nőtt a 2021 azonos időszaki 104,2 milliárd forintról. A költések értéke ennél jelentősebben bővült idén, a tavalyi 58,9 milliárd forintról közel 106 milliárd forintra idén január-áprilisban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...