Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Megvalósult a Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programja
No menu items!

Megvalósult a Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programja

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, konzorciumi partnerei és a helyben élők segítségével több mint 660 millió forint felhasználásával valósult meg a Hévízi-tó és környékének természetvédelmi célú rekonstrukciója – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára csütörtökön Hévízen, az erre irányuló KEHOP projekt zárórendezvényén.

A közlemény szerint Rácz András kiemelte, a beruházás 6 fő elem érintésével teljesült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és konzorciumi partnerei – a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, Hévíz Város Önkormányzata és a Hévízi-tó és Felszín Alatti Vízgyűjtő-területének Környezetvédelme Alapítvány – közreműködésével. Ezen elemek közül az egyik legkiemelkedőbb az idegenhonos növény- és állatfajok állományának visszaszorítása a tóban és a vízrendszerében, amely érdekében 100 beavatkozás során 200 tonna vízi növényt sikerült eltávolítani különböző módszerekkel a tóból, a csatornából és a környező területekről.

A közleményben Rácz András felhívta a figyelmet arra, hogy a projektben érintett 250 méter átmérőjű, meleg vizes tőzeg forrástó egész Európában, de még a világon is egyedülálló élőhely. Ezért rendkívül fontos, hogy a beruházás alkalmával megtörtént a tó partjának élőhely-fejlesztése tőzegvisszapótlással.

Ezen felül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársainak segítségével javult a Hévízi-tó Természetvédelmi Területen található véderdő állományszerkezete, és visszaszorult az idegenhonos növényfajok állománya. A véderdő változatos faj- és korösszetételére kell törekedni, erre irányultak a beavatkozások is – tette hozzá.

Az államtitkár megemlítette, hogy a Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház helyben felhasznált anyaga a gyógyiszap, keletkezéséhez pedig megfelelő szerves anyag jelenléte szükséges. Ezen felül a Hévíz-Keszthelyi-láp gyepterületeinek helyreállítását is magában foglalta a projekt.

A természetvédelmi bemutatási tevékenység is hangsúlyos szerepet kapott a beruházás során, hiszen megtörtént a Hévízi-tó Természetvédelmi Terület és a Hévízi-csatorna bemutatási infrastruktúrájának fejlesztése. Ennek kapcsán 69 tájékoztató táblával létrejött a Tavirózsa Tanösvény, valamint sétautak, egy vízre kivezető palló és egy lombkorona betekintő, amely segítségével a magasból is meg lehet csodálni a Hévízi-tavat – emelte ki Rácz András.

Az államtitkár végezetül méltatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársait, akik közreműködésével a 2014-2023-ig futó Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) keretében a jelenleg zárulóval együtt 10 beruházással, mintegy 4,1 milliárd forint nagyságrendben, több mint 30 ezer hektár hatásterületen javult a természeti környezet állapota – olvasható az AM közleményében tájékoztatta az MTI-t.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.