Kezdőlap Hírek Melania Trump bronzszobrot kapott a felgyújtott faszobor helyett
No menu items!

Melania Trump bronzszobrot kapott a felgyújtott faszobor helyett

Ales Zupevc bemutatja Melania Trump amerikai első hölgy új bronzszobrát Roznóban, szülővárosa, Szlovénia, Sevnica közelében

Felállították Melania Trump életnagyságú bronzszobrát szlovéniai szülővárosa, Sevnica közelében, ugyanazon a helyen, ahol az amerikai first lady korábbi, fából készült szobra állt.

A stilizált faszobrot ismeretlenek felgyújtották július 4-én, az amerikai függetlenség ünnepén.

A fából készült szobor és az ihlető eredeti mozdulat

A csaknem háromméteres faoszlopon álló bronzszobron ugyanolyan kevéssé ismerhetők fel az amerikai elnök feleségének arcvonásai, mint a leégett faszobron. A közelben egy táblán az olvasható, hogy a szobrot annak a Melania-emlékműnek “az örök emlékére” emelték, amely hajdan ezen a helyen állott.

Ales Zupevc az amerikai first lady, Melania Trump új bronzszobra mellett.  A szobor ezúttal bronzból készült, a felgyújtott faszobor helyett állították fel

Donald Trump is kapott Szlovéniában “faszobrot”. Az is leégett.

Az eredeti faszobrot, amely Brad Downey Berlinben élő amerikai művész megrendelésére készült, egy helyi népművész, Ales Zupevc faragta ki láncfűrésszel. A leégett szobor maradványát nemrég egy koperi galériában állították ki.

A leégett faszobron halványkék festék emlékeztetett arra a felöltőre, amelyet férje, Donald Trump beiktatásakor viselt a szlovén származású first lady. A bronzszobron nincsenek színek.

Januárban felgyújtották azt a faszobrot is – egy helyi művész alkotását -, amelyet tavaly emeltek Donald Trumpnak a szlovén fővárostól, Ljubljanától keletre fekvő Moravce város mellett.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.