Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Mercur Díj Matolcsy Györgynek
No menu items!

Mercur Díj Matolcsy Györgynek

Matolcsy György
Fot: Getty Images

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöksége legrangosabb kitüntetését, a Mercur Díjat ítélte oda Matolcsy Györgynek, a leköszönő jegybankelnöknek – közölte az MKIK az MTI-vel hétfőn.

A tájékoztató szerint az MKIK múltbeli tevékenységének átvilágításakor fény derült arra, hogy az MKIK elnöksége még 2018 márciusában elnökségi határozattal Mercur Díjat adományozott Matolcsy Györgynek, amely határozatot sajnálatos módon nem hajtották végre. Ezt a hiányt pótolja most az MKIK új vezetése – ismerte el a kamara.

Felidézik, hogy az MKIK egyik elnökségi határozata szerint“az MKIK Elnöksége Dr. Matolcsy Györgyöt, a jegybank elnökét Mercur Díj elismerésben részesíti a gazdaságpolitikát és gazdaságfejlesztést irányító miniszterként, az utóbbi időszakban a jegybank elnökeként végzett munkásságáért, különös tekintettel a nevével fémjelzett növekedési hitelprogramra, amely óriási szerepet játszott a gazdaság stabilizálásban”.

Az azóta eltelt időszakban további fontos eredmények kötődnek a nevéhez az MKIK szerint, így a Növekedési Kötvényprogram (NKP), az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) bevezetése, valamint a kelet-közép-európai régióban a legmagasabb egy főre jutó aranytartalék, összesen 110 tonna felhalmozása.

Tekintettel arra, hogy az elnökség határozata a mai napig érvényben van, az MKIK új vezetése úgy döntött, hogy Matolcsy György leköszönő jegybank elnök részére most átadja a rangos díjat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.