Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Mesterséges intelligencia a hazai vállalatoknál is
No menu items!

Mesterséges intelligencia a hazai vállalatoknál is

A mesterséges intelligencia jelentősen növeli a hazai vállalatok versenyképességét – ezt támasztja alá a Magyar Termék Nonprofit Kft. legújabb kutatása, melyet augusztusban a védjegyeit használó cégek körében végzett. A CBA a Strand Fesztiválon résztvevő fiatalok körében vizsgálta az AI használatát. A kutatások eredménye egyértelműen megmutatta, hogy ma már az üzleti életben és a Z generáció világában is mindennapos az AI alkalmazása.

A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a CBA első alkalommal jelent meg közösen a Strand Fesztiválon, hogy a fiatalokat is arra ösztönözzék: vásároljanak tudatosan, keressék a hazai termékeket, és azokat vegyék le a polcról, amikor az itthon gyártott és az import áruk közül választanak.  A CBA kezdetektől elkötelezetten támogatja a hazai termékeket, egy független felmérés szerint üzleteiben 80 százalék felett van a hazai áruk aránya. Ez volt az első alkalom, amikor egy fesztiválon a Magyar Termékkel együtt igyekeztek felhívni a fiatalok figyelmét ezen árucikkek előnyeire.

A Magyar Termék és a CBA közös standján a mesterséges intelligencia és az adatalapú megoldások kerültek fókuszba.

A Magyar Termék augusztus elején 260 védjegyhasználó partnerek között készített felmérésében arra kereste a választ, hogy milyen mértékben vezették be a mesterséges intelligenciát az üzleti, gyártási folyamataikba, és mi a véleményük a hatékonyságáról. Az eredmények alapján több mint háromnegyedük (77%) már aktívan használja a mesterséges intelligenciát. A leggyakoribb alkalmazási terület a marketing (64%), ahol az AI-t például a fogyasztói trendek elemzésére és célzott kampányok kidolgozására használják. A második legfontosabb területe az AI bevezetésének a gyártás (28%), ahol a termelési folyamatok optimalizálása és az automatizáció révén növelik így a cégek a hatékonyságukat.

Harmadik terület a logisztika (21%). Itt különösen a szállítási útvonalak optimalizálásában és a készletgazdálkodásban veszik igénybe a mesterséges intelligenciát. Az AI-t alkalmazó vállalatok 73 százaléka már most tapasztalja a saját hatékonyságának javulását, ami rávilágít arra, hogy azok a vállalkozások maradnak versenyképesek, amelyek gyorsan alkalmazkodnak a technológiai változásokhoz.

„Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy számos védjegyhasználó partnerünk a technológia legaktuálisabb trendjeit használva működteti vállalatát. Fontos adat volt számunkra az is, hogy azok a partnereink, akik még nem használják az AI-t, főleg a hiányos tudás és felületes ismeretek (42%) miatt kerülik az alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy segítenünk kell a magyar gyártókat az AI megismerésében, hogy minél gyorsabban fel tudjanak készülni a felhasználására a versenyképességük növelése érdekében” – mondta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

„A CBA elkötelezett a modern technológiák alkalmazása mellett, hiszen ezek jelentősen hozzájárulhatnak a teljesítmény növeléséhez. Fontosnak tartom, hogy a hazai vállalatok ne csak kövessék, hanem alakítsák is a technológiai trendeket, hiszen ez az innováció teszi lehetővé számunkra, hogy versenyképesek maradjunk a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt. A CBA e személetmódját akartuk megmutatni a fiataloknak is a fesztiválon. Ezért hoztunk számukra AI aktivitásokat, ezért indítottuk el a körükben a kutatásunkat is ” – mondta Fodor Attila, a CBA Kft. kommunikációs igazgatója.

A CBA kérdőíves felmérését közel kétezren töltöttek ki a Strand Fesztivál 3 napja alatt. A kutatás azt vizsgálta, hogy ismerik-e és milyen területeken alkalmazzák a fiatalok az AI technológiákat, valamint mit gondolnak a mesterséges intelligenciáról. A felmérés eredményei szerint a kérdőívet kitöltők 96,4 százaléka ismeri a mesterséges intelligenciát, tudja mit jelent a kifejezés, 80 százalékuk már igénybe is vett ilyen alkalmazást. Utóbbiak egyharmada leginkább keresésre, adat- és információ gyűjtésre, újabb egyharmaduk szövegírásra- és  szerkesztésre használja iskolai, munkahelyi feladatok elvégzésénél. A kérdőívet kitöltők között a ChatGPT és a Midjourney a legnépszerűbb. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a munkaerőpiacon hátrányba kerülhet a mesterséges intelligencia miatt, 55,5 százalékuk igennel válaszolt, ennek ellenére 61 százalékuk ajánlaná az AI használatát a barátainak, ismerőseinek.

„A CBA számára különösen nagy jelentőséggel bír, hogy az első fesztiválmegjelenésünk alkalmával közvetlenül szólíthattuk meg a fiatalokat egy olyan témával, amely közös érdeklődési pontot jelent közöttünk. Megmutathattuk számukra, hogy a CBA egy innovatív, felelős magyar cég, amely a fiataloknak is tud újat, izgalmasat vonzó formában megjeleníteni. Aktív jelenlétünk a Strand Fesztiválon és a felmérés eredményei egyszerre emelik ki a tradíció és innováció fontosságát,  rámutatnak arra, hogy a két érték kéz a kézben járhat”  – emelte ki Fodor Attila, a CBA Kft. kommunikációs igazgatója.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás