Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság MFB: új hitelprogram indul a vállalkozások digitalizációs szintlépésére
No menu items!

MFB: új hitelprogram indul a vállalkozások digitalizációs szintlépésére

Illusztráció: Freepik

A Magyar Fejlesztési Bank az európai uniós társfinanszírozású, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációs törekvéseit elősegítő Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP PLUSZ) keretében két új, 0 százalékos kamatozású hitelterméket tesz elérhetővé – közölte a pénzintézet az MTI-vel.

A közlemény szerint a két konstrukción keresztül összesen mintegy 34,7 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre mind az alacsonyabb digitális fejlettségi szintről induló, kisebb volumenű fejlesztésben gondolkozó vállalkozások, mind a digitálisan érettebb és nagyobb projekteket tervező cégek számára. Az igényelt összeg fele vissza nem térítendő támogatássá is válhat a nagyon alacsony digitális intenzitással rendelkező vállalkozásoknál.

DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24 hiteltermék 27,8 milliárd forintos keretösszegéből a Budapesten megvalósuló projektekre 4,1 milliárd forint, míg a Budapesten kívüli fejlesztésekre 23,7 milliárd forint összértékű finanszírozás érhető el. Az egyes projektekre 3 és 20 millió forint közötti finanszírozás igényelhető-közölték.

A hitelkonstrukciót a vállalkozások elsősorban olyan alapszintű, fejlett vagy közepesen fejlett szoftverek és felhőalapú szolgáltatások bevezetésére fordíthatják, mint a vállalati erőforrás tervezési (ERP) és ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) rendszerek, táv- és csoportmunka-támogató megoldások, vagy a mesterséges intelligencián alapuló technológiák.

A másik, DIMOP PLUSZ 1.2.3/B-24 hiteltermék keretösszege 6,95 milliárd forint, ebből 1 milliárd forint a főváros területén megvalósuló projektek, 5,92 milliárd forint pedig a Budapesten kívüli projektek megvalósítására fordítható. Az egyes fejlesztésekre 20 és 200 millió forint közötti kölcsönösszeg igényelhető.

A hiteltermék a fejlettebb digitalizációs törekvéseket finanszírozza, többek között a felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások, a mesterséges intelligencián alapuló technológiák és szolgáltatások, a nagy adathalmazok elemzését szolgáló megoldások, illetve az Ipar 4.0-hoz és a vállalati Internet Of Things-hez (IoT) kapcsolódó megoldások bevezetésének elősegítésével.

A két hiteltermékkel kapcsolatos szoftverek és üzleti felhőszolgáltatások beszerzése elsősorban a vallakozzdigitalisan.mkik.hu weboldalon, a DKF Kft. és az MKIK által biztosított minősített szállítói listáról lehetséges.

A kölcsönkérelmek az MFB Pont Plusz vállalati hálózatban, az MBH Bank és a Gránit Bank összesen 156 kijelölt bankfiókjában nyújthatók be országszerte.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás