Kezdőlap Ingatlan Mi történt? Március első három hetében jóval többen kerestek lakást
No menu items!

Mi történt? Március első három hetében jóval többen kerestek lakást

Az Otthontérkép Csoport oldalait közel 20 százalékkal több egyedi látogató kereste fel március első három hetében, mint egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban. Sőt, pár százalékkal nőtt a feltöltött, elérhető kínálat mennyisége is a csoporthoz tartozó Ingatlantájoló oldalon.

Illusztráció: MTI/Mohai Balázs

A növekedés az új, vélhetően befektetési célú, érdeklődők kereséseihez köthető. Persze itt csak érdeklődésről, keresgélésről van szó, így e három hét adataiból messzemenő következtetést nem szabad levonni. Hosszabb távon viszont az ingatlan mindig válságálló befektetés marad.

Tele van az internet – és a média más ágai is – a vészesebbnél vészesebb hírekkel, és egyre több riasztó adat jelenik meg az ingatlanpiacról is. Ebben a helyzetben kötelességünknek érezzük, hogy aláhúzzuk: a helyzet valóban nem olyan jó, mint pár hónapja volt, de például az ingatlanok iránti érdeklődés közel sem esett olyan mértékben, mint mondjuk az utazási kedv, vagy egyes turisztikai ágazatok teljesítménye.

Sőt, a vészterhes hírek árnyékában – meglepő módon – növekedést tapasztalunk az eladó lakások, házak, telkek iránti érdeklődő egyedi látogatók számában. Az előző év azonos időszakához képest nemhogy csökkent volna, de az egyedi látogatók száma alapján közel 20 százalékkal (19,83 százalékkal) nőtt az érdeklődés március első három hetében 2019 azonos időszakához képest. Ez azt jelzi, hogy rengeteg olyan felhasználó érkezett az Otthontérkép és az Ingatlantájoló oldalakra, akik korábban nem, vagy ritkábban kerestek csak eladó lakásokat, házakat, telkeket, irodákat és raktárakat.

Szintén kiemelendő, hogy a vizsgált három hét alatt közel 2 százalékkal, csaknem 1700 darab ingatlannal, nőtt az Ingatlantajolo.hu oldalra feltöltött hirdetések száma is.

Ez annak tükrében is érdekes, hogy a piac már korábban is mutatta a konszolidáció jeleit, például tavaly nyár végén a fővárosban és környékén megállt, illetve nagyon lelassult a kínálati átlagárak növekedése.

Természetesen sok tényezővel magyarázható az érdeklődés élénkülése, illetve új érdeklődők megjelenése, de a március első három hetében tapasztalt erősödés mindenképpen elgondolkodtató. Már csak azért is, mert pár hétig mindenképpen megnehezül valamelyest az ingatlanok személyes megtekintése, vagy akár a foglalózás, esetleg maga a szerződéskötés – fejti ki Dr. Halaska N Gábor.

Az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint az ingatlankínálat iránti erős érdeklődésnek nagyobb részben az lehet a hátterében, hogy megjelentek az ingatlanpiacra pénzt „menekíteni” szándékozó első érdeklődők. Az ilyen nézelődők szándékainak élénkülésén túl a megnövekedett otthoni munkavégzés is a látogatószám növekedésének irányába hat.

Emellett arról is szó lehet, hogy az emberek már középtávon bíznak a helyzet normalizálódásában, így az amúgy is az ingatlanvásárlók legerősebb szezonjának számító tavaszi nézelődés a pánik-hírek dacára elindult. Talán egyre többen árcsökkenésben is reménykednek. Tényszerű trendeket azonban nagyon nehéz egyelőre egyértelműen kimutatni a friss adatokból.

Természetesen a gazdasági helyzet rövid távú romlása bizonyára az árak növekedése ellen hat – legalábbis egy ideig. Ugyanakkor az új építésű projekteknél várható kismértékű további időbeli csúszás inkább növeli, semmint csökkenti a költségeket. Ugyanígy a forint elmúlt napokban látott látványos gyengülése és a gazdaság rövid távon várható határozott visszaesése inkább az árak növekedése irányába hat; méghozzá már pár hónapos időtávon. Nem is szólva a kamatok esetleges emelkedésének és az infláció felgyorsulásának középtávon sajnos egyre reálisabb lehetőségéről.

Kép: MTI/Mohai Balázs

Magyarán érdemi, tartós árcsökkenésre a lakóingatlan-piacon talán csak akkor lehet számítani, ha a járványügyi zárlatok hatásai a ma várhatónál is jobban elhúzódnak, mélyebbnek bizonyulnak. A korábbi nemzetközi tapasztalatok, tanulmányok is a sokkszerű járványhelyzetet követő, igen gyors talpra állásra utalnak.

Viszont lehetséges, hogy – mint említettük – ekkorra már a kamatok is nőni fognak, így elképzelhető, hogy a mai olcsóbb, végig fix hitelből vásárolt ingatlan összességében olcsóbb lesz, mint egy fél-egy év múlva pár százalékkal kevesebbe kerülő lakás megvásárlása jóval drágább, egyúttal valószínűleg nehezebben megkapható hitelből.

Összességében tehát: érzékelni lehet ugyan a piacon némi bizonytalanságot, és a rövid távú piaci és gazdasági hatásokat nem is lehet vitatni, ám mindez a valóságban közel sincsen arányban azzal, mint amit más források említenek, illetve a jelenlegi média-hangulat sugall. Közép- és hosszabb távon pedig jöhetnek újra azok a befektetők, akik jól tudják: az ingatlan az egyik leginkább válságálló befektetés!

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...