Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil
No menu items!

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik – ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

A bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a szektor hitelezési képességére nem azonosítható érdemi kockázat, így biztosított a zökkenőmentes visszatérés a piaci alapú hitelezésre – mondta.

Dancsik Bálint

Kiemelte, az adósok szűk köre jelezte, hogy továbbra is szüksége van a hiteltörlesztési moratóriumra a novemberben indult harmadik szakaszban is, így a teljes lakossági hitelállomány 5 százaléka, mintegy 220 ezer szerződés, míg a vállalati hitelállomány alig 2 százaléka, 3 ezer szerződés maradt abban. Ezzel jelentősen csökkent a program hatásával kapcsolatos bizonytalanság – mutatott rá.

Az MNB legfrissebb jelentése szerint a bankrendszer finanszírozása stabil, a kockázatokat kifejező hitel-betét mutató közel 1,9 százalékponttal nőtt az elmúlt félév során, és historikusan alacsony, 73,5 százalék volt június végén.

A 2008-as pénzügyi válság előtt 150 százalék körül volt. Az enyhe emelkedést a hitelek betétállományt meghaladó növekedése okozta, ami részben a moratórium hatása. Rövid távon nem jelent kockázatot, azonban középtávon fel kell készülnie a magyar bankrendszernek az alternatív szolgáltatók megjelenésére, amelyek kezdenek egyre szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtani, a megtakarítási piacon is. A bankoknak az új szereplők kihívása mellett alkalmazkodniuk kell az átmenetileg felfüggesztett és elhalasztott szabályozói elvárásokhoz is – hívta fel a figyelmet.

A hitelezési folyamatokról azt mondta, hogy nemzetközi összevetésben kiemelkedően, 430 milliárd forinttal bővült a vállalati hitelállomány a harmadik negyedévben, így az éves növekedési ütem 9 százalékos volt. Az első fél évben még az állami és jegybanki programok támogatták az új hitelkibocsátást a vállalati szegmensben, a teljes, 1900 milliárd forintnyi új volumen kétharmadát tették ki. Ugyanakkor a harmadik negyedévben ismét a piaci hitelek térnyerése figyelhető meg, arányuk 75 százalék fölötti – mondta. A bankok a hitelkereslet élénkülésére számítanak, az MNB szerint a vállalati hitelkamatok emelkedése és az NHP Hajrá kivezetése nem okozott feszültséget a hitelpiacon.

Hozzátette: a lakossági szegmensben a lakáshitel kibocsátás korábban nem tapasztalt szintre emelkedett, a bővülés nem járt a pénzügyi stabilitási kockázatok érdemi emelkedésével. 2021 harmadik negyedévében a háztartási hitelállomány 400 milliárd forinttal, 16 százalékkal bővült éves alapon.

Az otthonteremtési támogatások a következő években is támogathatják a kétszámjegyű hiteldinamikát – ismertette.

A hitelintézeti szektor adózott eredménye nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő: a nem konszolidált adatok alapján 342 milliárd forint volt, a konszolidált (külföldi leánybankokkal kiegészített) adatok szerint 391 milliárd forint volt 2021 első félévében, amihez legnagyobb mértékben a kockázati költségek csökkenése és a nettó kamateredmény növekedése járult hozzá.

Az értékvesztés elszámolás és céltartalék-képzés a moratórium meghosszabbítása miatt ismételten emelkedhet, (ez a hatás 85-90 milliárd forintra tehető) illetve a valós értéken nyilvántartott értékpapírok átértékelődése és a portfólióminőség romlása további jövedelmezőségi kockázatokat hordoznak magukban. Ezt részben kompenzálja az a várható értékvesztés felszabadítás hatás, ami a korábban moratóriumos, de az új szakaszból már kimaradó kitettségek esetében a hathavi megfigyelési időszakot követően keletkezhet – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...