Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB: azonnali fenntarthatósági fordulatra van szükség
No menu items!

MNB: azonnali fenntarthatósági fordulatra van szükség

Kandrács: a növekedési korlátok átlépéséhez innovációra és digitalizációra van szükség. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Azonnali fenntarthatósági fordulatra van szükség, a világgazdaság növekedési modellje ugyanis már rövid távon sem tartható fenn, és ez a pénzügyi rendszer szereplőire, illetve a gazdaság egészére kihat – mondta Kandrács Csaba.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke kiemelte: a jelenlegi gazdasági prosperitásnak egyre súlyosabb ára van, így az éghajlatváltozás, az egyenlőtlenségek, az adósságok.

Az emberiség 70 százalékkal több energiát használ fel évente, mint amennyit a Föld ez idő alatt megtermel, napjainkban az emberiségnek körülbelül 1,7 Földre lenne szüksége a jelenlegi életszínvonala és népességszáma mellett – húzta alá.

Megjegyezte, hogy a fenntarthatatlanságra a migráció és a fejlett országokon belül egyre növekő egyenlőtlenségek is rámutatnak.

Az alelnök elmondta azt is, hogy a járvánnyal szemben helyesen védekezett a világ, de ez a pénzügyi egyensúly feladásával járt, amit “minél hamarabb helyre kell állítani“.

Kandrács Csaba kifejtette: a növekedési korlátok átlépéséhez innovációra és digitalizációra van szükség; ebben viszont Európa világviszonylatban lemaradt, valamennyi nagy technológiai vállalat az Egyesült Államokból vagy Kínából származik. Ennek ellenére meg kell találnia mind Magyarországnak, mind a régió egészének azokat a területeket, amelyeken sikeres lehet a digitalizációban, ahogy tette ezt Észtország is – fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy jelenleg a világban pénzügyi forradalom zajlik, amelyben a jövő a digitális jegybanki pénz felé mutat.

Emlékeztetett arra: a jegybank elsődleges célja, az árstabilitás veszélyeztetése nélkül támogatja a kormány környezeti fenntarthatósági politikáját is a gazdaságpolitika mellett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.