Kezdőlap Gazdaság MNB: megszűnik az egyetlen hazai foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató
No menu items!

MNB: megszűnik az egyetlen hazai foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató

Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. megszűnésére vonatkozó döntését az MNB előzetesen jóváhagyta és visszavonta annak engedélyét. A tevékenységét végelszámolással lezáró nyugdíjszolgáltató ezt megelőzően valamennyi jogszabályi és anyagi kötelezettségének eleget tett a vele kapcsolatban álló tagok és foglalkoztatók felé – jelentette be pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A társaság végelszámolójaként a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. jár el.

A rendezett kivonulás, végelszámolás előkészítését az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. már 2023 januárjában megkezdte.

A nyugdíjszolgáltató – a tagok érdekeit kiemelten szem előtt tartva – valamennyi, a tevékenységéből eredő jogszabályi kötelezettségének rendben eleget tett és a tagokkal kapcsolatos anyagi kötelezettségeit is rendezte.

A pénzügyi felügyelet mostani határozata azt jelenti, hogy megszűnik az egyetlen Magyarországon működő foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató.

A jogszabály alapján a nyugdíjszolgáltatónál felhalmozott nyugdíjcélú megtakarításukat az érintett tagok (döntésük, illetve életkoruk alapján) szolgáltatásként, illetve kifizetésként vehették, illetve vehetik fel, továbbá át is léphettek az Európai Unión belüli valamelyik külföldi foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe.

Az MNB hozzátette, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatói intézmény Nyugat-Európában jelentős múlttal rendelkező, elterjedt (úgynevezett második pilléres) nyugdíjkiegészítési forma. 2007-től Magyarországon is lehetőség van foglalkoztatói nyugdíjintézmény alapítására, amellyel egy szolgáltató élt, azonban ez az intézményi forma végül nem tudott jelentős teret nyerni itthon.

Ennek egyik oka lehet, hogy a hazai fejlesztésnek számító önkéntes nyugdíjpénztári forma jóval megelőzte a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóit, és már az önkéntes rendszer is tartalmazta a munkáltatói hozzájárulás lehetőségét, s a nyugdíjbiztosítások is népszerűbbek annál – jegyezte meg az MNB.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

ING vezérigazgató: fókuszban a fenntarthatóság, az értékteremtés és a női karriertámogatás

Az ING stratégiájának fókuszában a fenntarthatóság és az értékteremtés...

Szijjártó Péter: Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat

Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat.

Megtévesztő ígéretek zöld csomagolásban, hogyan ismerjük fel az igazi öko termékeket?

A Green Brands cím szigorú feltételei például garantálják, hogy a termékek alacsony ökológiai lábnyommal készüljenek, hatékonyak legyenek és megfeleljenek a fogyasztók elvárásainak.

A fogyasztókat, vásárlókat védi a mesterséges intelligenciával kapcsolatos új szabályozás

Ne az AI mondja meg mikor vásároljunk intim higiéniás terméket. AI Act célja, hogy biztonságos, átlátható és emberközpontú mesterséges intelligencia alkalmazásokat hozzanak létre, miközben az MI elősegíti az innovációt.

Hírek

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...