Kezdőlap Cégvilág Mol-csoport: osztalékfizetés elhalasztva
No menu items!

Mol-csoport: osztalékfizetés elhalasztva

A Mol visszatartja teljes 2019-es adózott nyereségét, hogy osztalékként később fizesse ki, ha a részvényesek is úgy döntenek – tájékoztatott a vállalat.

A Mol-csoport közölte: működési területén, a kelet-közép-európai országokban a koronavírus-járvány miatt bevezetett vészhelyzeti korlátozó intézkedések a gazdaság jelentős lelassulását okozták.

A járvány időtartamával és hatásával kapcsolatos bizonytalanság, a külső környezet rendkívüli volatilitása és a piaci igények kiszámíthatatlansága miatt a Mol-csoport elsődleges feladata az üzleti folytonosság fenntartása és a készpénz megőrzése – hangsúlyozták.

Az igazgatóság ezért úgy döntött, hogy a teljes nyereséget eredménytartalékba helyezi.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója jelezte: a vállalat mostanáig biztonságosan, minden zavar nélkül működött. Számos intézkedést vezettek be, hogy minimalizálják a koronavírusnak a vállalatcsoportot érintő gazdasági hatásait. Ezek célja, hogy a Mol-csoport a válság végén erősebb legyen, mint amilyen a válság elején volt, és továbbra is versenyképes hozamot biztosítson részvényeseinek.

Hernádi Zsolt

Az elnök-vezérigazgató kiemelte azt is, hogy 2019 a Mol pénzügyileg erős éve volt. A vállalatcsoport 2,44 milliárd dollár (708,9 milliárd forint) tiszta, kamat- és adófizetés, valamint amortizáció előtti eredmény (EBITDA) termelt tavaly, ami meghaladta az éves célkitűzést.

Az elmúlt évben a csoport jelentős mérföldköveket ért el 2030-as stratégiai transzformációs projektjeinek megvalósításában: szerződést kötött Azerbajdzsánban egy jelentős részesedés vásárlásáról, a poliol projekt elérte az 50 százalékos készültséget, a fogyasztói szolgáltatások üzletág pedig ismét rekordot döntött – sorolta.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett határozatok szerint az igazgatóság közgyűlési hatáskörben eljárva 3385,9 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 151 milliárd forint adózás utáni eredménnyel elfogadta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készített 2019. évi anyavállalati beszámolót, valamint az erre vonatkozó független könyvvizsgálói jelentést.

Ugyancsak elfogadta az igazgatóság az IFRS szerint készített 2019. évi konszolidált beszámolót, valamint az erre vonatkozó független könyvvizsgálói jelentést, 5132,2 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 228,3 milliárd forint adózás utáni eredménnyel.

Az igazgatóság jóváhagyta Parragh László, Járai Zsigmond és Martin Roman újraválasztását az igazgatóságba, és a felügyelőbizottság tagjává választotta Gottfried Pétert.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír záróára szerdán 2050 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3340 forint, a legalacsonyabb 1501 forint volt.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.