Kezdőlap Pénzvilág Montenegró legnagyobbja lenne az OTP leánya
No menu items!

Montenegró legnagyobbja lenne az OTP leánya

Montenegró legnagyobb pénzügyi intézményét hozza létre az OTP csoport, ami egyszerre szolgálja a csoport fejlődését és a montenegrói bankrendszer, illetve gazdaság érdekeit – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Podgoricában.

Az elnök-vezérigazgató szerint a montenegrói bankvásárlás – amelyben az OTP leánybankja, a Crnogorska komercijalna banka a.d (CKB) 90,56 százalékos részesedést szerzett a Societe Generale banka Montenegro a.d. (SGM), a Societe Generale csoport montenegrói leánybankjában – jól példázza a csoport terjeszkedésének alapelvét, amely szerint, ahol erre lehetőség van, ott piacvezető szerepre törnek.

Csányi Sándor

Az SGM mérlegfőösszege alapján a montenegrói bankpiacon 11,9 százalékos részesedéssel rendelkezik, így a CKB neve alatt egyesülő két bank jelenlegi összesített részesedése 27,9 százalékot tesz ki. A mintegy 35,6 millió eruóért megvásárolt bank adózott eredménye 7 millió eurót tett ki, míg a CKB-é 10,7 millió volt 2018-ban.

A Nyugat-Balkán Európa gyorsan fejlődő régiója, amely nagy növekedési potenciált kínál, beleértve a gyors fejlődési lehetőségeket a bankszektorban. Montenegró politikailag és gazdaságilag stabil ország, a NATO tagja és az EU-csatlakozás jelöltje, az ország erőteljes fejlődési kapacitással, megfelelő  infrastruktúrával rendelkezik – indokolta az OTP montenegrói aktivitását Csányi Sándor.

A most lezárt tranzakcióval egy olyan új, erős bank létrehozása veszi kezdetét, amely képes lesz arra, hogy megbízható és stratégiai partner legyen a gyorsan növekvő és fejlődő ország gazdaságának – tette hozzá.

Az összeolvadásból a két bank ügyfelei fogják a legtöbbet profitálni, hiszen a nagyobb fiók és ATM hálózat mellett a nagyobb fejlesztési potenciálnak köszönhetően több innováció fogja őket szolgálni – ígérte Csányi Sándor.

A CKB-t 2006-ban vette meg az OTP. Kép forrása: dan.co.me

A montenegrói fővárosban az elnök-vezérigazgató kiemelte: a csoport stratégiájának egyik alapköve a növekedés, mind organikusan, mind akvizíciókon keresztül. Az OTP Csoport nettó hiteleinek 2018-ban látott 15 százalékos növekedése kiemelkedik az európai mezőnyből – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy 2001-ben kezdtek regionális akvizíciókba: Szlovákia, Bulgária, Románia, Horvátország, Szerbia, Ukrajna, Oroszország és Montenegró volt a sorrend. A válságot követően, 2014-ben kezdett újabb tranzakciók eredményeként mostanáig összesen 9 országban 11 pénzintézet, illetve banki portfólió megvásárlását jelentette be az OTP Bank – közülük már csak 3 tranzakció pénzügyi zárása van hátra (szerb, moldáv, szlovén), és olyan új országokba is belépett, mint Albánia, Moldova és Szlovénia – mondta.

Csányi Sándor szerint ezzel az egyedülálló akvizíciós teljesítményével az OTP Csoport a közép-kelet-európai régió legaktívabb bankpiaci konszolidátorává vált, érdemben javítva piaci pozícióit és erősítve a külföldi csoporttagok profit-hozzájárulását.

Jelenleg Magyarországgal együtt összesen 10 országban van jelen az OTP Bank, a még folyamatban lévő tranzakciók lezárását követően ez a szám 12-re emelkedik az év végéig – mondta, utalva arra, hogy a moldovai tarnzakció zárása hamarosan várható, és a szlovéniai bankvásárlás is előrehaladott állapotban van.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hankó Balázs elindította a Magyar Kultúra Nagykövetei programot

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a Magyar Kultúra Nagykövetei program elindítását a Zeneakadémia 150 jubileumi eseménysorozatról rendezett pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.
Hirdetés

Hírek

Vállalati innovációs pályázatok indulnak 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban

A második alprogramban az elérhető támogatás mértéke már 600 millió forinttól 1,2 milliárd forintig terjedhet.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hankó Balázs elindította a Magyar Kultúra Nagykövetei programot

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a Magyar Kultúra Nagykövetei program elindítását a Zeneakadémia 150 jubileumi eseménysorozatról rendezett pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Fővárosi kormányhivatal: postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz

Postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz.

Csökkent a K&H Bank adózás utáni nyeresége az első fél évben

A K&H Bank adózás utáni nyeresége 50,2 milliárd forintra csökkent az első fél évben az egy évvel korábbi 66,9 milliárd forint után, a pénzintézet eredményét 31 milliárd forinttal rontották az időszakban elszámolt kormányzati intézkedések.

Varga Mihály: a jegybank a bizonytalan világgazdasági környezetben is őrzi a stabilitást

A külső körülmények szükségessé teszik azt a stabilitásorientált monetáris politikát, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytat.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.