Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Nagy-Britannia. Hároméves csúcson a munkanélküliség
No menu items!

Nagy-Britannia. Hároméves csúcson a munkanélküliség

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt több mint hároméves csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában.

A brit statisztikai hivatal (ONS) jelentése szerint az augusztussal zárult három hónapban átlagosan 4,5 százalékos volt a bejegyzett állástalanok aránya Nagy-Britanniában, 0,6 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban és 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző mozgó háromhavi időszakban.

Az ONS kimutatása szerint a június és augusztus közötti időszakban átlagosan 1,52 millió volt a bejegyzett munkanélküliek száma a gazdaságilag aktív felnőtt lakosságon belül, 209 ezerrel több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Háromhavi összevetésben 138 ezerrel emelkedett az állástalanok száma, amely 2017 eleje óta nem volt olyan magas, mint a vizsgált időszakban.

A statisztikai hivatal adatsorából kitűnik az is, hogy szeptemberben 673 ezerrel kevesebben voltak aktív alkalmazotti állományban, mint márciusban.

A brit kormány március végén szigorú korlátozásokat rendelt el a koronavírus-járvány megfékezése végett.

Ezt a brit gazdaság is súlyosan megszenvedte: a végleges adatok szerint az idei második negyedévben 19,8 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék (GDP) az első három hónaphoz viszonyítva. Ez példátlan mértékű visszaesés azóta, hogy 1955-ben megkezdődött a negyedéves összevetésű GDP-adatok rendszeres közlése Nagy-Britanniában.

A júniussal zárult három hónap a második olyan negyedév volt egymás után, amelyben visszaesett a brit gazdaság teljesítménye, az idei első naptári negyedévben ugyanis 2,5 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék. Ez azt jelenti, hogy a brit gazdaság hivatalosan is recesszióban van, mivel a konszenzusos meghatározás szerint egy gazdaság akkor kerül technikai recesszióba, ha teljesítménye két egymást követő negyedévben csökken.

A statisztikai hivatal adatsora szerint az augusztussal zárult három hónapban rekordütemben, 114 ezerrel nőtt a vállalatok által bejelentett, korábban nem tervezett elbocsátások száma az előző mozgó háromhavi időszakhoz képest.

Londoni makrogazdasági elemzők várakozása szerint a negatív foglalkoztatottsági folyamatok korántsem értek véget.

Paul Dales

Paul Dales, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó főközgazdásza közölte: a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó újabb korlátozások néhány hónapra megakaszthatják az éppen elindult gazdasági kilábalást, és ennek következtében 7-8 százalékra is emelkedhet a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...