Kezdőlap Agrár Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült
No menu items!

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Az éghajlatváltozás okozta kihívások és a járványok ellenére a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült – jelentette ki az agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videójában.

Nagy István elmondta: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén 6,2 százalékkal bővült. Az ágazatot ért nehézségek miatt a termelési volumene 3,6 százalékkal, azon belül a növénytermesztésé 8,7 százalékkal mérséklődött – jegyezte meg.

Ismertette: a kukorica termésmennyisége – a kisebb vetésterület miatt is – 29 százalékkal, a napraforgóé 7,3 százalékkal csökkent, de a búzáé 10, az árpáé 9, a rozsé pedig 1,6 százalékkal emelkedett. Hozzátette, az állattenyésztés teljes termelési volumene 2,5 százalékkal bővült, az élő állatok termelése 2,4, míg az állati termékeké 2,6 százalékkal növekedett.

Az agrárminiszter közlése szerint az agrárium jövedelmezősége területén is sikerült előre lépni, ugyanis – mint mondta – a termelési tényezők jövedelme 11, a vállalkozói jövedelem 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Leszögezte, a nehézségek ellenére a biztonságos élelmiszerellátást semmi sem veszélyeztette, és pénzügyileg sem zár rossz évet az ágazat.

Nagy István emlékeztetett: számos nehézséget és megannyi kihívást kellett a magyar agráriumnak ebben az évben elszenvednie.

A kora tavaszi fagy, a meggy, a cseresznye, az alma és a kajszibarack terméseinek 50-90 százalékát érintette – ismertette.

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is – tette hozzá.

Az agrárminiszter úgy fogalmazott, a növénytermesztőknek sem kedvezett az idei év. Európa legforróbb nyarának következtében az aszály több mint 500 ezer hektáron okozott károkat, bár ez már csak egyharmada volt a 2022-es aszállyal sújtott területnek a kormány erőfeszítéseinek következtében – mondta.

Mint mondta, nyár végére a szőlő aranyszínű sárgaság, azaz a fitoplazma okozott pusztítást minden magyar borvidéken. Ebben a helyzetben “a gazdák szorgalmukkal és kitartással mindannyiunk számára példát mutattak”, amit a mezőgazdaság teljesítménye és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számai is visszaigazolnak – emelte ki.

Nagy István videójában kijelentette: a gazdálkodók mindig, a kihívások idején is számíthatnak a kormányra, hiszen fontos szövetségesei egymásnak. Kiemelte, a gazdálkodók szorgalmáért és kitartásáért tisztelettel és hálával tartoznak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás