Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton: a jövő évnek a növekedés helyreállításáról kell szólnia
No menu items!

Nagy Márton: a jövő évnek a növekedés helyreállításáról kell szólnia

Nagy Márton

Az idei az infláció letörésének éve, ám a pénzromlás egy számjegyű tartományát elérve jövő évben el kell kezdeni a gazdasági növekedés helyreállítását – jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter pénteken, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés zárónapján, Egerben.

Nagy Márton az esemény záró plenáris ülésén elmondta: az ország jelenleg még védekező, válságkezelő üzemmódban van. Az elmúlt időszak legfontosabb célja a csapdák elkerülése volt. Ennek nagyobb részén hazánk sikeresen túljutott, s bár e téren is van még teendő, ám 2024-nek már a gazdasági növekedés jegyében kell telnie.     

A növekedés legfontosabb forrása a fogyasztás, melynek előfeltétele a reálbérek emelkedése – tette hozzá.     

A részletekről szólva azt mondta: az energiacsapdán túl vagyunk, az európai energiaárak jelentősen mérséklődtek, bár még mindig a válság előtti szint dupláját meghaladó szinten állnak. Emlékeztetett, hogy 4,4 százalék GDP-arányos energiaimportjával már a recessziót megelőzően is Magyarország energiakitettsége volt az egyik legjelentősebb az unióban. Ennek következtében a 2021-es 7 milliárd után tavaly 17 milliárd euróra ugrott az energiaimport-kiadás, amely idén várhatóan 8,5-9 milliárd euróra “normalizálódik” – mondta.

 Szavai szerint az infláció okozta kamatcsapdát elkerülendő jelentős beavatkozás történt a kamatlábak letörése és az önfinanszírozás megerősítése érdekében, aminek vannak hatásai.

Nagy Márton szerint a fogyasztás – ugyancsak pénzromlásból eredő visszaesésének – mértékére nem lehetett számítani. Ez egy önbeteljesítő, lefelé tartó spirált indított el a gazdaságban, melyet meg kell szüntetni – szögezte le.    

A rezsivédelem miatt az energiaárak emelkedése a külkereskedelmi mérlegen kívül a költségvetésre is komoly nyomást helyezett. Ez az alól a teher alól várhatóan 2025-re szabadul fel a büdzsé, amely a GDP 1-1,5 százalékával enged nagyobb mozgásteret a továbbiakban egyéb, fontos célok finanszírozására.

Szintén a rezsicsökkentés védelmét szolgálta, hogy 2022 nyarán a kormány – a világon elsőként – extraprofit-adót vetett ki 7 szektorra. Ugyanakkor a kabinet 4 lépcsős vállalati mentőprogramja miatt Magyarország elkerülte az energiacsapdát – hangsúlyozta a tárcavezető.  

Kifejtette, hogy az eközben megugrott infláció törvényszerűen alakult ki. “Alapvetően nem felelős érte senki, a gazdaság szerkezetéből és Magyarország mozgó árfolyamú, önálló valutájából eredően a pénzromlásnak ez a mértéke elkerülhetetlen volt, amit nem lehetett kivédeni” – fogalmazott Nagy Márton.

Jelenleg az üzemanyag-árak emelkedése tolja felfelé a pénzromlást, ezért novemberre látszik elérhetőnek az egy számjegyű érték. A kormány vizsgálja az üzemanyag-árak alakulásának okait és ha kell, beavatkozik – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.    

Kitért arra, hogy 2008 óta nem látott kamatpálya jellemzi a lakossági és vállalati hitelezést. Ilyen kamatok mellett nincs hitelezés, a kabinet itt is 4 intézkedéssel akadályozta meg a teljes “hitelkiszáradást”, amelynek köszönhetően az új vállalati hitelszerződésekben már fordulat látszik – mondta, hozzátéve: ezek a döntések idén 1,5 százalékkal segítik a GDP-t, “nélkülük mély recesszió lenne”.     

E területen a legfontosabb feladat erősíteni a megbicsaklott önfinanszírozást, növelve az állampapírok iránti intézményi és lakossági keresletet, ezért újabb négy lépéssel “nagyon erősen” beavatkozott a kormány a piaci folyamatokba – idézte fel a tárcavezető, jelezve: ezzel sikerült látványosan leszorítani az állampapír-piaci kamatokat és idén június, valamint július között közel 900 milliárd forint lakossági megtakarítás áramlott állampapírokba.     

A fogyasztás visszaesésének kezelésére kitérve újdonságként említette, hogy ez a válság nem okoz munkanélküliséget, a jövedelmeket az infláció “zabálja fel”. Ezért az infláció megfékezését követően a reálbérek és fogyasztás növelése az elsődleges teendő. E téren a nyugdíjkompenzáció és a minimálbér-emelés már jelentős egyensúly-helyreállító tényező lehet – mondta. Nagy Márton hangsúlyozta: a fogyasztás helyreállítása kiemelt jelentőségű, hiszen a magyar költségvetés nem jövedelmi, hanem fogyasztási alapú adókra épül.     

A gazdaságfejlesztési miniszter hangsúlyozta: az elmúlt két évben meghozott 18 intézkedés, valamint azok eddigi eredményei azt mutatják, hogy a kormány felismerte és elkerülte a csapdákat, melyek hatásait kivédve és kezelve visszatérhet Magyarország a válság előtti növekvő pályára.  (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...