Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Nagyot romlott a Wizz Air pénzügyi eredménye
No menu items!

Nagyot romlott a Wizz Air pénzügyi eredménye

A december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévben jelentősen romlott a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság pénzügyi eredménye az egy évvel korábbihoz képest, noha az utasforgalma nőtt.

A légitársaság honlapján közzétett jelentés szerint bár az utasforgalom 14,9 százalékkal 8,1 millióra, a bevétel pedig 21,2 százalékkal 512,7 millió euróra javult, az üzemi eredmény nullszaldót mutatott, az adózott eredmény pedig mindössze 1,7 millió euró lett, ami 87,6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

A Wizz Air elemzésében azt írta, a cég költségei a negyedévben 25,6 százalékkal 512 millió euróra emelkedtek elsősorban a kerozin árának korábbi emelkedése miatt. Csak ez a tétel 21,6 százalékkal nőtt.

Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a 15 százalékos forgalomnövekedés mellé a járatok töltöttsége 2 százalékponttal 91 százalékra javult, a magasabb kerozinárakat pedig a kapacitásbővítés visszafogásával ellensúlyozták.

Emellett megemlítette, hogy részben a novemberben bevezetett új csomagfeladási feltételek miatt 6 százalékkal nőtt a cég kiegészítő szolgáltatásokból származó bevétele.

A Wizz Air a pénzügyi eredmény ismeretében nem változtatott egész éves profitvárakozásán, továbbra is a 270 és 300 millió euró közötti sávba várják a teljes éves adózott eredmény alakulását – írt az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.