Kezdőlap Gazdaság NAV: éjfélkor jár le az szja-bevallási határidő
No menu items!

NAV: éjfélkor jár le az szja-bevallási határidő

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kedden még a NAV összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, azon nem változtat, – az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket kivéve – annak május 21-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Kiemelték: május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az Ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető eSZJA-felületen. Aki nem véglegesíti a tervezetet, nem is nézi át, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – automatikusan érvényes bevallássá válik a tervezete május 21-ével.

Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozóknak készített bevallási tervezet azonban csupán egy “ajánlat,” ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 21-én személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben. Ha nem módosítják a bevallási tervezetet vagy saját maguk nem készítenek és nem nyújtanak be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja őket, hogy pótolják a hiányt. Ha ennek ellenére mégsem adnak be bevallást, akkor a hivatal ötvenezer forint bírsággal büntetheti a mulasztót – emlékeztetett a hivatal.

Kitértek arra is, hogy a civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkezőnyilatkozat legegyszerűbben a NAV eSZJA-portálján adható be kedden éjfélig.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.