Németországban a külföldi és az ott született, de migrációs hátterű munkavállalók is rosszabbul keresnek a tősgyökeres németeknél. A Süddeutsche Zeitung a lesújtó statisztika mellett egy Mexikóból érkezett, jól képzett mérnök példáját is idézi riportjában.
A munkaadók profitálnak a multikultiból
„Jól érzi magát nálunk? – kezdi a német riporter a beszélgetést egy mexikói mérnökkel Berlini felkapott negyedében, Kreuzbergben, egy jólmenő bárban. „Egyáltalán nem!” – válaszolja határozottan a 32 éves Eduardo García. Turista ezen az őszön kevés van a német fővárosban, a multikulti negyed kocsmájában mégis fél tucat nyelven beszélnek a vendégek. Többségük Berlinben él és dolgozik. A nemzetközi légkör, a nyelvek és a kultúrák keveredése a mindennapok része a német fővárosban.
Eduardo García Mexikó keleti partvidékén, egy kikötővárosban, Tampicoban nőtt fel. Hazája mellett az USA-ban és Franciaországban is tanult és dolgozott, mielőtt 5 évvel ezelőtt Berlinbe költözött. Jól beilleszkedett, jól beszél németül. Barátnője német, ahogy sok barátja is. Termelésvezető egy berlini cégnél. Jól megérti magát a kollégáival és főnökeivel is. Havonta egyszer mégis szembesül vele, hogy kilóg a sorból: Amikor a bérelszámolását kezébe véve megállapítja, hogy legalább 25 százalékkal kevesebbet keres, mint a hasonló pozíciót betöltő német kollégái.
„Annyiért, amennyit én kapok, nem lehetne németet találni a pozíciómra” – mondja kiábrándultan. Bruttó 3 ezer euró érkezik a hónap végén a számlájára. Nagyon kevés a kvalifikált termelésvezetői munkakörben. García több termék gyártását koordinálja és optimalizálja, kapcsolatban áll a megrendelőkkel, közvetít közöttük és a még a saját cége fejlesztőmérnökei között. Mindemellett a hozzá tartozó termékek gyártásában résztvevő szakmunkások főnöke.
Munkahelye a bár közelében, egy felújított, a századfordulón épült kreuzbergi gyárban van. Kérésére a riportban nem szerepel a munkaadója neve. Annyit elárul, hogy egy start-upból lett jól menő közepes méretű vállalat. A tulajdonosok és a vezetők harmincasok, kevés a hierarchia, családbarátok a munkafeltételek és laza a légkör. „Ahogy ez ma trendi” – zárja le munkaadója bemutatását.
Nem tudnak többet adni?
Amikor Garcíát másfél évvel ezelőtt felvették, nem lehetett válogatós. Két héttel vízuma lejárta előtt kapta az ajánlatot. De akkoriban még hellyel-közel rendben volt a pénz. „A cég az üzleti áttörés előtt állt, csak ketten voltunk, akik a termelést menedzseltük.”
García jól képzett szakember. Első diplomáját a Mexikóvárosi Egyetemen szerezte marketing szakon. Az USA-ban ezt egy MBA masterrel egészítette ki. A német fővárosban elvégezett egy újabb posztgraduális képzését a Műszaki és Gazdasági Főiskolán (HTW). A hitelből finanszírozott amerikai tanulmányai részleteit még mindig fizeti. Ezért különösen hiányzik a havi 800 euró, amennyivel a termelésvezetőként dolgozó német kollégái többet keresnek, azok is, akik később kezdett a cégnél, mint ő.
García arckifejezése elsötétül, amikor visszaidézi a tavaszi utolsó bértárgyalását. A beszélgetésen a menedzserek elismerték, hogy a hasonló beosztásúak átlagánál jóval alacsonyabb a jövedelme. „Nem tudunk többet kínálni” – emlékszik vissza a García az egyik alapító-tulajdonos szavaira, aki nem adott magyarázatot a kijelentésére és a tárgyalni sem akart a változtatásról.
Nem rasszizmus, közgazdasági racionalitás?
Ha jövedelmi diszkrimináció van szó, leginkább a nők és a férfiak közötti különbség áll a politikai viták középpontjában. A származási alapúról kevés szó esik. Utóbbival összefüggésben leginkább a lakáskiadásnál és az álláshirdetéseknél gyakori megkülönböztetés problémája ismert és szociológiailag kutatott.
a bérkülönbség: 3.408, 2.530 és 1.509 euró volt az átlagbér a három csoportban.
A bérkülönbségekről rendelkezésre álló kevés statisztika egyike a Német Munkaügyi Hivataltól (BA) származik. E szerint 2006-ban egy teljes munkaidőben dolgozó német havi bruttó 2.581 eurót, egy másik EU-tagállamból érkező munkavállaló 2.349-et, egy menekült státuszú pedig mindössze 1.071 eurót keresett. 2018-ra tovább nőtt a különbség: 3.408, 2.530 és 1.509 euró volt az átlagbér a három csoportban.
García esete tehát nem egyedi. „Szabály és nem kivétel, hogy egy külföldi kevesebbet keres egy németnél” – véli Herbert Brücker, a nürnbergi Munkaerőpiaci Kutatóintézet (IAB) Migrációs Intézetének vezetője. A berlini Humbold Egyetem közgazdász professzora hozzáteszi azonban, hogy az összehasonlítás nehéz, mert sok szempont közrejátszik a bér megállapításában. Így például Németországban a munkában töltött idővel a magánszférában is :automatikusan emelkedik a fizetés. A külföldi gyökerű Németországban élők átlagéletkora viszont alacsonyabb a teljes német populációénál. „Az mégis világos, hogy a külföldi, illetve a migrációs hátterű munkavállalókat diszkrimináció éri a munkaerőpiacon.” Ráadásul többszörösen, az új alkalmazott kiválasztásától kezdve a bérezésen át az (elmaradó) előléptetésig.
A közgazdász professzor úgy véli, ez nem rasszizmus, hanem „egyszerű közgazdasági racionalitás”. A külföldiek nem tökéletes nyelvismeretük, végzettségük elismertetésének nehézségei és tartózkodásuk bizonytalan jogi feltételei miatt rosszabb helyzetben vannak a munkaerőpiacon a németeknél. „Sokuk nem válogathat, örülniük kell, ha ajánlatot kapnak” – mondja Brücker. A hr-esek számára közismert ez, így gyakran kifejezetten keresik a külföldieket, ezzel nyomva a munkatársat kereső cég bérköltségét.
Hasonlóan vélekedik a mexikói illetőségű mérnök, Eduardo García is. Úgy érzi, a főnökeinek nincs személyes problémája vele. Kedvelik egymást. Ezért egyfajta megértést is tanúsít velük szemben, amiért kevesebbet fizet neki: „Megteszik, mert megtehetik.”
Egy külföldi kevesebbet ér, mint egy német?!
Brücker szerint a külföldiek azért is tudnak nehezen fellépni a diszkrimináció ellen, mert a német társadalomban nem vált általánosság a meggyőződés, hogy egy külföldi teljesítménye megegyezik egy németével. Ellenpéldaként a nők egyenlő bérért folytatott harcát említi. „Manapság alig akad, aki kétségbe vonja, hogy egy nő ugyan olyan munkahelyi teljesítményre képes, mint egy férfi.”
Közös mindkét diszkrimináció esetében, hogy nehéz a bizonyítása. Ha az alacsonyabb bért kapó nő, illetve külföldi jogi úton szeretné érvényesíteni igényét, bizonyítania kell, hogy kvalifikációja és szakmai tapasztalat megegyezik a többet kereső német kollégáival, valamint, hogy azonos munkakörben megegyező feladatot látnak el és azonos felelősséget viselnek.
Eduardo García esetében ez mind igaz, mégsem akar jogi eszközökhöz nyúlni. Inkább új munkahelyet keres. Nem vesztette el a reményét. Bízik benne, hogy hamar új állást talál, magasabb beosztással és jobb fizetéssel – zárul a legnagyobb példányszámú német politikai napilap összeállítása.
