Kezdőlap Világgazdaság Németországban a szakmunkáshiány miatt a munkaidő hosszabítását tervezik
No menu items!

Németországban a szakmunkáshiány miatt a munkaidő hosszabítását tervezik

Illusztráció: Pixabay

A németországi vállalatok már most is érzik a szakmunkáshiány hatásait, és minden valószínűség szerint a jövőben még erőteljesebben fogják érezni. A Német Gazdaság Intézetének (IW) igazgatója, Michael Hüther hosszabb munkaidővel ellensúlyozná ezt.

Ismét többet kell dolgoznunk, ahogyan Svájc is teszi” – mondta az IW vezetője a Rheinische Postnak. “Ott, de Svédországban is, egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló évente majdnem 300 órával többet dolgozik, mint nálunk“. Az éves egyéni munkaidő bővítésére van szükség, “nem pedig a négynapos hét irreális álmára” – jelentette ki.

Ezt heti munkaidővel vagy más szabadságolási rendszerrel lehetne elérni Hüther szerint, aki úgy véli, hogy “a munkaidő és a munkavégzés helye feletti nagyobb szuverenitás idején ez mindenképpen kommunikálható“.

Az IW vezetője az interjúban a gazdaság torzulására figyelmeztetett, ha nem sikerül orvosolni a szakképzett munkaerő hiányát. Már 2023-ban 4,2 milliárd munkaóra hiányozna a gazdaságból. A bevándorlás önmagában nem fogja megoldani a problémát, mondta Hüther. Valamennyi szomszédos országban, az iparosodott országokban és általában az északi féltekén is munkaerőhiány van.

Jobban ki kell használnunk a munkaerő-potenciált ahhoz, hogy egy majdani kisebb népességgel klímasemleges gazdaságra való átmenetet tudjunk végrehajtani. A munkaidő meghosszabbítása nélkül a következő néhány évben még mindig legfeljebb 0,5-0,75 százalékos növekedési ráták lennének lehetségesek. Az infláció pedig évekig három-három és fél százalékos lenne” – vélekedett a lapnak Hüther.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...