Az Egyesült Államok, Németország és Itália őrzi a legnagyobb aranytartalékot. A túlköltekező kormányok gyakran pénzzé tennék. A jegybankok ellenállnak. Arany nélkül megrendülne az államba vetett bizalom? Valutaválság esetén nem lenne mihez nyúlni? Fedezet történet a Bretton Woods-i megállapodástól, Nixon bejelentéséig, és azon túl.
Az arany nem csak ékesít
„Aranyat felhalmozni a bizalmatlanság jele.” Nem egy politikában csalódott választó, hanem az USA elnöke, Herbert Hoover mondta 1933-ban. „Ez a korlátozottan rendelkezésünkre álló nemesfém ellenáll minden pénzügyi válságnak és hibás gazdaságpolitikának. A legbiztosabb befektetés.”
A nemesfém aktívum, amely – az értékpapíroktól eltérően – nem követelés valakivel szemben. Mindig pénzre, árura, szolgáltatásra váltható. Értéke, tehát, hogy mennyi pénzre illetve árura váltható ugyan változhat, de sosem értéktelenedik el teljesen. A pénzzel szemben nem csak egy darab papír, egy szám a digitális világban, amely mögött válságok idején megingó társadalmi konszenzus, bizalom áll.
Búcsú az arany alapú pénztől
„A dollár aranyra válthatóságának átmenetileg felfüggesztjük” – szólt Richard Nixon 1971 augusztus 15-én az amerikaiakhoz. Ideiglenesnek mondta, de mindmáig befejeződni látszik az arany alapú pénz korszaka.
A világ pénzügyi rendszere addig az 1944-es Bretton Woods-i megállapodáson alapult. A fejlett országok az USD-hez kötötték valutáik árfolyamát, az amerikai jegybank (Fed) pedig garantálta, hogy az 35 dollárért bármikor 1 uncia aranyat ad.
Washington csak annyi pénzt nyomhatott, amennyire aranyfedezete volt. A rendszert az USA vietnámi háború miatt elszabadult kiadásai tarthatatlanná tették. Nixon azt jelentette tehát be, hogy több dollárt fognak nyomni, mint amennyi aranyuk van.
A nyugati világ országai nem akarták, hogy a dollár szükségszerű értéktelenedése nemzeti valutájukat is magával húzza. Így természetszerűleg a németek érdekeit sem szolgálta, hogy nominálisan ugyan változatlan mennyiségű, de reálértékében már kevesebbet érő dollárért adják a made in Germany termékeket. Megkezdődött a szabadon mozgó árfolyamok kora. Amikor a valuták igyekeznek USD-hez kötéstől eltávolodni.
Mióta az államok nem garantálják valutájuk aranyra válthatóságát a pénzügyi rendszer arra épül, hogy a jegybankok racionális monetáris, a kormányok pedig fiskális politikával gondoskodnak a stabilitásról. Ha a bizalom megrendül, a pénz rögtön veszít az értékéből.
Az olasz belügyminiszter szemet vet a családi ezüstre
Nagy volt a felzúdulás, amikor az olasz miniszterelnök-helyettes, Matteo Salvini, az Északi Liga politikusa az aranykészlet megcsapolását pendítette meg az elszabadult költségvetési hiány csökkentésére.
A trezor kulcsa azonban a nemzeti banknál van. Az aranytartalék az állam tulajdona, de a demokratikus piacgazdaságokban, így Itáliában is a jegybank felügyeli. Az aranytartalék óvása, a nemzeti fizetőeszköz stabilitásának biztosítása, a monetáris politika részeként a jegybank feladata.
Salvani ötletét nem csak a globális pénzpiaci szereplők előre jelezhető bizalomvesztése teszi nemzetközivé. A 2500 tonnás tartalék Itália mellett az euróövezetet is erősíteni hivatott.
“A maastrichti szerződés a tagállamokat az euró értékállóságának biztosítására kötelezi. Ezt tudja a Banca d’Italia is. Meg fogja akadályozni Salvini populista tervét” – vélekedik Jörg Krämer, a második legnagyobb német pénzintézet, a Commerzbank elemzője. „A kormány ahelyett, hogy visszavonná felelőtlen ígéreteit, inkább elverné az aranytartalékot” – mondja Otmar Issing, aki a német, majd az európai jegybanknál töltött be vezető pozíciót.
Operation Goldfinger
Korábban a német kormány is többször szemet vetett az ország 3400 tonnás aranytartalékára. Az 1997-es eset „Operation Goldfinger” néven bevonult a politikatörténetbe.
A pénzügyminiszter, Theo Waigel azt gyanított, hogy az aranykészlet értéke nagyobb, mint ami a könyvekben szerepel. Újra akarta értékeltetni és a jegybankot – az aranytartalék rovására – a különbözet kifizetésére kötelezni. Az elmérgesedett vita akkor eszkalálódott, amikor Waigel helikopterrel landolt a központi bank épülete mellett és bejelentés nélkül betoppant a monetáris tanács ülésére. Hiába verte az asztalt, a Bundesbank ellenállt. A pénzügyminiszter feladta a tervet.
A kormánynak égető szüksége lett volna a pénzre. Az újraegyesítés a várnál jobban megterhelte a költségvetést. Berlin nem tudta teljesíteni a maastrichti szerződés követelményeit. Szégyen szemre veszélybe került az euró németországi bevezetése.
„Berlin a számok kozmetikázásival vádolta a maastrichti követelményekkel szintén nehezen birkózó Rómát. Költségvetési hiányt csökkenteni az aranytartalék újraértékelésével és részbeni eladásával szintén egyfajta manipuláció. Németországban és a még be sem vezetett euróban is megrendült volna a bizalom” – mondja a már idézett Issinger, aki ekkoriban vezető posztot töltött be a Bundesbanknál.
Csak a mese az egész?
A világ nemzeti bankjainak mintegy 30 ezer tonna aranyuk van. Ennél többet csak a lakosság birtokol ékszer formájában.
Sok jegybank, így a német Bundesbank sem saját páncéltermében őrzi a nemzet aranyát. A készlet nagy része a közelmúltig New Yorkban, Londonban és Párizsban volt. Két okból egy részüket hazavitték.
Valutaválságban az állam az aranyat stabil fizetőeszközre, például amerikai dollárra, angol fontra vagy francia frankra váltásával szerezhet likviditást. A zökkenőmentes konvertálás érdekében sok állam tartja aranykészletét abban az országban, amelynek valutájából válság esetén venni tervez. A párizsi elhelyezés a németeknek értelmét vesztette, mióta a franciákkal együtt az euróövezet részei.
A pénzügyi válság idején a német lakosság kételkedni kezdett az aranytartalék létezésében. „Létezik. Pontosan nyilván van tartva” – nyugtatta a lakosságot Carl-Ludwig Thiele a Bundesbank alelnök. „De az aranykészlet nem töltheti be bizalomerősítő szerepét, ha összeesküvéselméletek terjengenek létezése körül. Ezért Frankfurtba fogjuk hozni” – jelentette be 2017-ben Thiele a New Yorkban és Londonban őrzött mennyiség csökkentését.
A 3500 tonnás német aranytartalék fele továbbra is a két utóbbi városban van.
Honnan jön az arany?
A német jegybank mérlege 120 milliárd euróban jelöli meg a 3500 tonna értékét. Ez körülbelül az éves magyar GDP-nek felel meg. Pedig az 1951-ben alapított Bundesbank a nulláról kezdte a gyűjtést. Németország hamar export nagyhatalommá vált. A külkereskedelmi mérleg minden évben jelentős többletet mutatott. A másik oldalról nézve, az országok, amelyek több árut vettek a németektől, mint amennyit eladtak neki, eladósodtak Németországgal szemben. Amíg a nemzeti valuták aranyalapúak voltak, sok ország a Fed-nél őrzött aranytartaléka rovására egyenlítették ki a kintlévőségét. A nemesfém maradt New Yorkban, de német tulajdonba került.
Egyre népszerűbb az arany
2018-ban 650 tonna aranyat vásároltak a jegybankok. Többet, mint 1971 óta bármikor. A legtöbbet Oroszország, a törökök, a lengyelek, Kína, India, Lengyelország és a Magyar Nemzeti Bank.
A motiváció kettős:
- Ezeket az országokat erősen érintették az utóbbi évek pénzpiaci turbulenciai, ami ráirányította a figyelmüket az (arany)tartalék fontosságára.
- Politikai okokból függetlenedni akarnak a dollártól. Szívesebben őrzik a tartalékot aranyban, mint az amerikai fizetőeszközben.
„Nem látok kivetnivalót a folyamatban. Az arany bizalomnövelő” – mondja Jörg Krämer, a Commerzbank már idézett elemzője.
Az árfolyam – a nyereség az eladással realizálható
Az USD aranyra cserélhetőségének megszűnése óta emelkedik a nemesfém kurzusa. 1971-ben 35 dollár volt egy uncia, ma 1300. Az arany az elmúlt 50 év legmegbízhatóbb befektetésének bizonyult. Ha politika, gazdasági, pénzügyi bizonytalanság van, megugrik az árfolyam. Stabil időkben sincs jelentős korrekció.
Napjainkban nem a bizonytalanság, hanem a többi konzervatív befektetés, a bankbetétek és az állampapírok minimális, infláció alatti hozama miatt vesznek sokan aranyat. Ha például a pénzromlás 2%, de a kamatok 0,1% körül mozognak, jobban megéri fizikailag kézzelfogható dolgokba, ingatlanba vagy nemesfémbe fektetni, mint pénzpiaci termékbe. Előbbieknek van hátulütőjük is. Nem kamatoznak. A nyereség csak az eladással realizálható.
Jobb lenne az értéktelenedés
A nemzetközi pénzügyi válság csúcspontján, 2011-ben 1900 körül is járt az arany-USD kurzus. A többség nem a tovább növekvő árfolyam reményében vette a nemesfémet. A biztonságra játszottak. Ez mutatja, hogy az arany drágulása politikai, gazdasági problémák indikátora. „Nyugtató az ideges befektetőknek” – fogalmaz képszerűen Marcel Fratzscher, a tekintélyes berlini Német Gazdaságkutató Intézet elnöke.
„Azt kívánom, hogy 500 és ne 5000 dollár körül mozogjon egy uncia arany ára. Ez azt jelentené, hogy a világgazdaság stabil, a kis- és a nagybefektetők, valamint az államok se várnak újabb válságot” – mondja Fratscher. „Attól tartok, ez hiú ábránd.”
Aranytartalék TOP-lista
