Kezdőlap Autó Niki Lauda (1949-2019). Egy élet a gyorsítósávon
No menu items!

Niki Lauda (1949-2019). Egy élet a gyorsítósávon

Niki Lauda (1949-2019) legenda az autósport világában és az üzleti életben is. Nyughatatlan ember. Sokszor próbára tette az élet, de sosem adta fel. Minden álmát megvalósította, vállalkozásait sikerre vitte. Az osztrák self-made man hetvenen túl is teljes erőbedobással dolgozott ambiciózus céljai eléréséért.

A sportoló

Lauda 15 évesen, első autóját, egy bogárhátú VW-t vezetve nagyot álmodott. Elhatározta, hogy Forma 1-es pilóta lesz. Jómódú családjának nem tetszett az ötlete, ezért magának kellett az anyagi feltételeket megteremtenie. Kamionsofőrként és autószerelőként dolgozott, csapatoknál és bankoknál kilincselt. Végül valóra váltotta álmát. ’71-ben „a száguldó cirkusz” pilótája, ’75-ben pedig világbajnoka lett.

Egy évvel később úgy tűnt, mindent romba dől. A németországi Nürburgringen egy időmérő edzésen balesetet szenvedett. A tankból kifolyt 200 liter benzin tüzet fogott, és az eszméletlen Lauda autójában szorult.

Egy versenyzőtársa sietett a segítségére és mentette meg az életét. A baleset során meglazult és leesett a bukósisakja, így a fején egész további életében égési sérülések emlékeztettek a tragikus eseményre. E mellett a tüdeje és a veséje is károsodott. Utóbbi miatt 1997-ben és 2005-ben is transzplantáción esett át. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy 42 nappal később megint rajthoz álljon, és második legyen a világbajnokságban. Egy évvel később pedig ismét az élre tudott állni. A 1977-es szezon végén mégis visszavonult. A csúcson kell abbahagyni – lehetne későbbi vállalkozói karrierjének mottója is. De nem bírta a „száguldó cirkusz” nélkül. 1982-ben visszatért, és 1984-ben ismét világelső lett.

Az 1985-ös, végleges visszavonulása után is a motorsport közelében maradt. Évtizedekig dolgozott tanácsadóként a Ferrarinál, és a közelmúltig oszlopos tagja volt a német RTL Forma 1-es közvetítéseinek.

Ausztria legdrágább fejfedő viselete

Lauda, a született üzletember anyagilag még a balesetből is profitált. A szerencsétlenséget ugyan nem rögzítették tévékamerák, de egy nézőnek sikerült Super 8-as felvételt készítenie. Ez bejárta az egész világot. Lauda a legismertebb, legtöbbet fényképezett személyiség lett a motorsport világban. Hamar felismerte, hogy ebből anyagi tőkét kovácsolhat. Amikor másfél hónap elteltével visszatért a versenyzéshez még kötés volt a fején, amit orvosai tanácsára baseball sapkával védett. Később a fején lévő égési sérülések eltakarására használta a ruhadarabot. „Én fizessek a sapkáért? Inkább nekem fizessenek, hogy hordom!” – gondolta. Aztán megállapodást kötött az olasz élelmiszeripari vállalattal, a Parmalattal. Évi 100 ezer schillingért (17 millió Ft) a cég logójával ellátott piros baseball sapkát nyomott a fejére. A szerződés 25 évig állt fenn. Lauda védjegye lett a piros fejfedő.

Nem volt olyan rendezvény, legyen operabál vagy kitüntetés átvétele, ahol ne hordta volna. A Parmalat csődje után egy német cég „bérelte ki” Lauda fejét, immár évi 750 ezer euróért (240 millió Ft). Bejárta a világsajtót, amikor 34 év után kék lett a piros sapka. Ugyanis ez jobban passzolt az új hirdető, egy svájci pénzügyi tanácsadó logójához. Érdekesség, mellékszál, hogy habár Lauda a Parmalatot valószínűleg a legismertebb élelmiszeripari céggé tette Ausztriában, az olasz márka tejtermékeit sosem árulták hazájában.

Niki Lauda 1977-ben

 

Győzni minden áron

„Én fordított helyzetben nem álltam volna meg, nem tettem volna kockára a győzelmemet” – nyilatkozta a balesete után, tudva, hogy versenyzőtársa segítsége nélkül autójában égett volna. Laudának mindig a győzelem és a siker volt a legfontosabb. Nem lehetne találóbb a 2013-ban készült játékfilm eredeti címe sem, amely a ’76-os idényt, illetve az osztrák sztár balesetét mutatja be: Rush – Győzelem minden áron (Magyarul „Hajsza a győzelemért” címen került a mozikba.).

No risk, no fun

Laudának a versenyautók sem voltak elég gyorsak. Még Forma 1-es pilótaként a repülés szerelmese lett. Előbb maga tanult meg repülőt vezetni, majd rájött, hogy üzletet is csinálhat a szenvedélyéből, és légitársaságot alapított. Megszerzett számos típusengedélyt és gyakran feltűnt utasszállítói pilótafülkéiben. Garantált volt, hogy a sajtó és rajta keresztül a közvélemény felfigyel erre: ingyen reklám az aktuális légitársaságának! Így maga hozta el Amerikából a Lauda Air első interkontinentális repülőjét. 2010-ben Izlandra kormányzott egy gépet, hogy bizonyítsa, az Eyjafjallajökull vulkán hamuja nem jelent veszélyt a légiközlekedésre. 2018 elején pedig új légitársasága, a Laudamotion első menetrend szerinti járatán integetett a pilótafülkéből Düsseldorfban.

Lauda Air

Bécsből távoli tájakra vitte utasait a Lauda Air

Közvetlenül első autóversenyzői visszavonulása utáni, első légitársasága, a Lauda Air nehezen indult. A piacot domináló osztrák nemzeti légitársaság, az Austrian Airlines (AUA) mellett nem tudott labdába rúgni. A Lauda Air légitaxizásból maradt a felszínen. Aztán lassan jöttek a charter járatok. 1990-ben pedig a nemzetközi engedély menetrendszerinti járatok üzemeltetésére. A Lauda Air olyan távoli desztinációkat kezdett először repülni Bécsből, mint Bangkok, Hongkong, vagy Sydney.

1991-ben megint közbeszólt a sors: egy thaiföldi járata 223 ember halálát okozó szerencsétlensége. Lauda azonban ekkor is felállt. Egy évvel később együttműködési megállapodást írt alá Európa legnagyobb légitársaságával, a Lufthansával. Tudta, a profitot akkor kell realizálni, amikor még szárnyal a cég, de a pilótafülkéből már látszanak a sötét felhők.

A Lauda Air-t több lépésben eladta az AUA-nak. A teljes átvétel előtt, amihez már az osztrák politika nyomása is kellett, a csőd szélén billegett a társaság. Az AUA a Lauda Air-el csak piacot akarta venni, ezért 2003-ban megszűntette a márkát.

Niki

Ami sokaknak befejezés lett volna, neki újrakezdés lett. Alig tűntek el a Lauda Air gépei az égről, vásárolt egy csődben lévő légiközlekedési céget. Egy évvel később NIKI, illetve Flyniki néven ismét repülői voltak a levegőben. Megint erős szövetséges után nézett. A Lufthansa helyett legnagyobb németországi konkurensével, az Air Berlinnel állapodott meg. Tartotta magát a bevált recepthez: a csúcson, jó áron eladni! A vevő a partner, az Air Berlin volt, ahol Lauda az eladás után egy időre az igazgatótanácsba is beült. A NIKI az átvétel követően szárnyalni látszott. Az Air Berlin megtartotta a márkanevet, és átadta valamennyi turistadesztinációját üzemeltetését Lauda egykori cégének.

Idő közben az Air Berlint is felvásárolták. A vevő, az Etihad Airways nagyratörő tervei között szerepelt az együttműködés Európa legnagyobb turisztikai cégével, a TUI-val. A NIKI-ből piacvezető légitársaságot akartak csinálni a turistadesztinációk piacán. A tárgyalások azonban 2017-re zsákutcába jutottak. Ezzel párhuzamosan a tőkeerős Etihad egyre kelletlenebbül finanszírozta a veszteségeket halmozó Air Berlint.

Laudamotion             

Lauda kiszállt az igazgatótanácsból és 2016-ban megint újrakezdte. Bevásárolta magát egy rossz állapotú cégbe, amelyet – tehetős ügyfélkörnek exkluzív businessjeteket bérbeadva – rövid idő alatt szanált. Az Amira Air-ből Laudamotion-re átkeresztelt légitársaság úgy megerősödött, hogy Lauda az Air Berlin csődjekor ajánlatott tett a korábbi cége, a NIKI visszavásárlásra. A márkanévre nem, csak a 32 gépéből 21-re, az ezerből 650 alkalmazottra, és az értékes leszállási jogokra (pl.: Berlin-Tegel, Düsseldorf, Zürich) tartott igényt.

Eladta a társaságot, az új tulajdonos megtartotta  az elnevezést

A Laudamotion járatai Németországból 2018 március, Ausztriából pedig június óta szállnak fel. Lauda ezúttal az eladással a társaság felfutását sem várta meg. Eredetileg a Neckermannt is tulajdonló idegenforgalmi órást, a Thomas Cook-ot szemelte ki partnernek, pontosabban szólva a potenciális vevőnek. A brit cégnek van már saját charter leányvállalata, a Condor. A megállapodástervezet értelmében közösen értékesítették volna a jegyeket, és Condor kapacitást is bérelt volna a Laudamotiontól. A deal azonban az utolsó pillanatban meghiúsult. A Thomas Cook-nál attól tartottak, hogy Laudáék nem fognak kellő számú pilótát találni. Az eset jól mutatja, hogy jelenleg az európai légipiac bővülésének nem az utazói kereslet, hanem a szakemberek és a repülők hiánya szab határt. Az osztrák üzletember részben maga is elismeri a problémát: „Több lízingcéggel tárgyalunk, mert az Airbus kapacitáshiány miatt 2020-ig nem vesz fel megrendelést új gépekre.”

Végül a Ryanair lett a vevő. Még az indulás előtt 75 százalékos részesedést szerzett a frissen alapított cégében. Ez volt az első alkalom, hogy az ír fapados óriás egy másik légitársaságba szállt be. Az értékes leszállási jogok motiválhatták a döntést. Bekebelezésről azonban nincs szó. A gépek a mai napig Laudamotion logóval repülnek, pedig a Ryanair már 100 százalékos tulajdonos lett.

A Laudamotion menetrendjében klasszikus görög, olasz és spanyol turistacélpontok szerepelnek, amelyeket német, osztrák és svájci városokkal köt össze a légitársaság. Jegyet már 60 euróért kaphatók. A társaság 22 gépével 2018-ban 2,3 millió utas repült. A tervek nagyratörően, további 30 gépet rendeltek az Airbustól.

Niki Lauda, mint életében mindent, utolsó nagy projektjét is sikerre vitte. Csak a halált nem tudta legyőzni. Egy ideje problémája volt az 1976-os baleset miatt transzplantált tüdőjével. 2018 nyarán új szervet kapott. Hosszú távon már ez sem segített, 70 éves korában, egy zürichi klinikán, családja körében aludt el, örökre.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...