Kezdőlap Hírek Nőt küldene a Holdra a NASA
No menu items!

Nőt küldene a Holdra a NASA

Női űrhajóst küldene a Holdra a NASA a 2024-es Artemis-misszió keretében. Az asztronauta kilétét illetően máris megkezdődtek a találgatások.

Több mint 50 évvel az Apollo-program befejezése után az amerikai űrkutatási hivatal azt tervezi, hogy 2024-re visszatér a Holdra, hogy tesztelje új generációs űrhajóit, amelyek a jövőben embereket vihetnek a Marsra. A NASA bejelentette, hogy a Holdra visszatérő Artemis-miszió keretében – amelyet Apollón ikertestvéréről neveztek el – női asztronauta is a Holdra léphet.

Feltételezhetően a NASA soraiban jelenleg szolgáló 12 nő közül kerülhet ki az űrhajós. Mindannyian 40-53 év közöttiek, volt katonai pilóták, orvosok és kutatók, akiket több ezer jelentkező közül válogattak ki az 1990-es évek óta. Korábbi asztronauták és szakértők elmondása szerint a közelgő határidő miatt nem valószínű, hogy újoncot küldenének a Holdra.

Neil Armstrong holdra lépése után 55 évvel női űrhajós is holdsétát tehet

Soha korábban nem szolgált még egyébként ennyi női űrhajós a NASA-nál, mint jelenleg. Amikor 1958-ban megalapították az amerikai űrkutatási hivatalt, kizárólag a katonaságból származhattak a tagjai, akkor csakis férfiak szolgáltak.

Mind a 12 ember, aki a 1969 és 1972 óta a Holdon járt, férfi volt, 1983-ban Sally Ride volt az első amerikai nő, aki feljutott az űrbe.

A lehetséges Holdra lépők között van a 2013-ban kiválogatott 21. számú NASA űrhajóscsapat négy női tagja. Ez volt a legtöbb női taggal rendelkező évfolyam. Jelenleg 40 és 41 éves kor között vannak, első űrutazásaik 2020-ig megtörténnek.

Anne McClain egykori katonaihelikopter-pilóta június végéig tartózkodik a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Szintén ott van Christina Koch, aki hamarosan megdönti az űrben való leghosszabb tartózkodás női rekordját 11 hónapjával.

Esélyes lehet a holdsétára évfolyamuk másik két tagja, Jessica Meir és Nicole Mann. Mindketten tréningjük közepén tartanak, amelynek eredményeként felutaznak az ISS-re. Szintén esélyes Sunita Williams, aki harmadik űrutazására készül. Több női űrhajósnak jelenleg is tart a tréningje, mások kilenc éve nem repültek, de aktívan szolgálják a NASA-t.

A Hold-misszió csapata négytagú lesz, közülük ketten fognak kilépni a Hold felszínére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő