Kezdőlap Edukáció Novák: indul a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram
No menu items!

Novák: indul a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram

Már jelentkezhetnek a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramra azok a fiatalok,  akik a világ legjobb egyetemeire szeretnének felvételizni – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki - mondta Novák Katalin. Kép: MTI/Vajda János. azüzlet.hu Novák Katalin elmondta: a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot a Nemzeti Tehetség Központ koordinálja, és első körben ahhoz nyújtanak támogatást, hogy azok a fiatalok, akik a legjobb külföldi egyetemeken akarnak tanulni, ki tudjanak utazni a felvételi eljárásra.

Mint mondta, bíznak abban, hogy a fiatalok a legrangosabb egyetemeken szerzett tudásuk birtokában Magyarország hírnevét növelik majd.

Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ igazgatója közölte, december 22-éig jelentkezhetnek azok a középiskolások és egyetemisták, akik a megjelölt 66 egyetem valamelyikére szeretnének jelentkezni.

A programról a www.nemzetitehetsegkozpont.hu oldalon lehet tájékozódni.

Elhangzott, hogy  a támogatás fedezi a kiutazás, a szállás, az ott-tartózkodás és a felvételi vizsga teljes költségét. Hangsúlyozta: nem azt várják el, hogy a diákokat felvegyék az intézménybe, hanem, hogy tegyenek meg mindent a sikeres felvételiért a személyes elbeszélgetésen.

Az Európai Unión belüli egyetemekre történő jelentkezés esetén legfeljebb 200 ezer forint ösztöndíj szerezhető, az Egyesült Királyságba 400 ezer forint, a távolabbi országokba történő jelentkezés esetén – mint például az Amerikai Egyesült Államok – 600 ezer forint, de egy ausztráliai felvételihez 700 ezer forint nyerhető el. Összesen 18 millió forint áll rendelkezésre – közölte Lantos Krisztina.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a tehetséges magyar fiatalok támogatása kiemelt nemzeti ügy, szeretnék, ha minden tehetséges magyar fiatal kibontakoztathatná a tehetségét. Erről szól a tíz évvel ezelőtt indított Nemzeti Tehetség Program, amelyben évről évre 300-350 ezer fiatalnak nyújtunk segítséget – fogalmazott.

Mint mondta, egy tehetséges gyermek a családban áldás, de komoly anyagi ráfordítást igényel a szülőktől, ezért szeretnének ebben segíteni. Hozzátette: erre a célra 2019-ben 3,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban.

Elmondta azt is, október 1-jével jött létre a Nemzeti Tehetség Központ, amely a kiemelten tehetséges magyar fiatalok tehetséggondozásával, támogatásával foglalkozik, és éves szinten félmilliárd forintból támogatást kap a Nemzeti Tehetség Programból, de egyéb projektjeivel közösen összesen közel 1,6 milliárd forinttal gazdálkodik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.

Évente 86 liter párlatot szabad főzni jövedékiadó-mentesen

Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.
Hirdetés

Hírek

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.