Kezdőlap Mozaik Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságkezelésben
No menu items!

Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságkezelésben

Illusztráció: Bigstock

Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságok kezelésében, ennek érdekében jobb, nagyobb és hatékonyabb intézményekké alakítjuk át őket – mondta a Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály a G20-as pénzügyminiszterek és jegybankelnökök tanácskozása után Washingtonban.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a G20 pénzügyminiszterek és jegybankelnökök elfogadták a nemzetközi fejlesztési bankok fejlesztését célzó három pilléres javaslat ütemtervét.

Varga Mihály elmondta, hogy a multilaterális fejlesztési bankoknak bővíteniük kell finanszírozási kapacitásukat, miközben biztosítják hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságukat. Második pillérként hozzáférhetőbbé kell tenniük finanszírozási és tanácsadói szolgáltatásaikat, fokozniuk kell a magántőke és a hazai források mozgósítását. A harmadik pillér a hatékonyság növelésére irányul, amelynek egyik eszköze a földrajzi elosztottság növelése és a helyi igények jobb megismerése – hangsúlyozta Varga Mihály.

Az ülésen megvitatták a globális pénzügyi szektort érintő kihívásokat is. Ezzel összefüggésben a pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború veszélyeztette a pénzügyi stabilitást, azonban a nemzetközi pénzügyi rendszer ellenállónak bizonyult. Ennek a stabilitásnak a megőrzését segítheti a határokon átnyúló kifizetések fejlesztése, a digitális innovációk szabályozása és a pénzügyi integráció – sorolta Varga Mihály.

A gyorsfizetési rendszerek fejlesztésével javul a kifizetések hatékonysága, a G20 célja pedig az olcsóbb és gyorsabb határokon átnyúló kifizetések elérése.

Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a digitális innovációk új kihívásokat és lehetőségeket kínálnak. A kriptoeszközök rendszerszintű kockázatokat jelentenek a hagyományos pénzügyi rendszerekkel való összefonódásuk miatt, ezért a G20 elkötelezte magát a kriptoeszközökkel kapcsolatos keretrendszer fejlesztése mellett. A pénzügyi integráció, a pénzügyi szolgáltatások széleskörű hozzáférhetősége kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlődésben, különösen a szegénység csökkentésében – tette hozzá a pénzügyminiszter.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Kiemelkedő lakásépítési engedély Budapesten az első negyedévben

2025 első negyedévében 2704 új lakás épült, ami 2,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszaki, alacsony bázishoz képest.

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot.
Hirdetés

Hírek

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.