Kezdőlap Világgazdaság Nyáron drágább lesz az üzemanyag. Az olaj szankció, mint politikai eszköz
No menu items!

Nyáron drágább lesz az üzemanyag. Az olaj szankció, mint politikai eszköz

Aki autós túrát tervez nyárra, annak érdemes a mainál 10-15 forinttal több üzemanyagárral számolni – mondja Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj-, és gázipar elemzője. Az Üzletnek nyilatkozva hozzátette: az elektromos autók aránya marginális, ezért ennek nincs szerepe az üzemanyag-árak alakulásában.

– A tapasztalat azt mutatja, hogy nyáron inkább emelkedő trend a jellemző, aminek az az oka, hogy a Föld északi félgömbjén szezonálisan mindig ebben az időszakban nagyobb a keresletet, ekkor van az úgynevezett motorizációs szezon, nyáron jellemzően több üzemanyagot fogyasztunk, mint a téli időszakban – fejti ki a szakértő.

Pletser Tamás

Aki autózik, manapság azt tapasztalja, hogy az elmúlt hónapokban nagyjából 40 forinttal is megdrágult a benzin, miközben a hektikusabban mozgó gázolaj ára ismét felfelé ment. Így, miközben volt időszak amikor a kétfajta üzemanyag ára közötti olló a 40 forintot is elérte, most a kutaknál mindkettő nagyjából 400 forint körül kapható a legolcsóbb helyeken. Ez az elemző szerint két okkal magyarázható, az egyik, hogy a nyersolaj árában volt egy masszív emelkedés az elmúlt hetek során, másrészt a forint – dollár viszonylatban is jelentős árfolyamváltozás következett be, az amerikai valuta tovább erősödött.

– Természetesen a geopolitikai helyzet sem mellékes – magyarázza Pletser Tamás. Venezuelában  ismertek az események, miként Líbiában is, Irán ellen az Amerikaiak tovább szigorították a tavaly novemberben meghirdetett szankciót. Akkor a legnagyobb iráni olajvásárlók, Olaszország, Görögország, Törökország, India, Kína, Tajvan, Japán és Dél-Korea 180 napig mentességet kaptak a szankciók alól, azért, hogy legyen idejük az alternatív beszerzési források felkutatására, hirtelen ne szaladjon fel az olaj világpiaci ára. Most viszont az USA május 1-jével beszüntette a mentességet.

– Az Egyesült Államok könnyű helyzetben van, mert a palaolajnak is köszönhetően, a kőolaj és földgáz likvid (kondenzátum) termelése együttese napi 2 millió hordó híján fedezi az USA igényeit, ami  10-15 éve még napi 10 millió hordó mínusz volt. (Földgázból az USA nettó exportőr jelenleg.) A saját olajtermelés felfuttatásával párhuzamosan az USA egyre inkább semleges az olajárak szempontjából. Egyre aktívabban használja az olaj szankciót, mint politikai eszközt. Ezt látjuk Venezuelával szemben és ezt látjuk Iránnal szemben is. Régebben erre nem kerülhetett erre sor, akkor öngól lett volna.

A kérdésre, hogy az amerikai szankció mitől olyan erős? Az érintett államok, mint például India, az üzemanyag tekintetében még saját érdeke ellenére is betartsák azt. A szakértő szerint, mindez nem etikai, hanem húsba vágó gazdasági kérdés a számukra.

– Az olajiparban dollárelszámolás van. Ha valaki üzletet köt, azt az amerikaiak figyelik és a tranzakcióban érintett bank gyakorlatilag nem juthat hozzá a dollárelszámoláshoz, és ezért, aki egy ilyen ügyletet a szankció ellenére lebonyolít, azzal senki nem akar majd üzletelni, mert ha mégis, akkor nem jutna dollár likviditáshoz, ami pedig a pénzügyi rendszer alapja. Tehát az USA a pénzügyi eszközökön keresztül igencsak képes korlátozni, hogy ki mennyi és  milyen tevékenységet folytasson.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárai.

Pletser Tamás mégsem tart további kőolaj ár emelkedéstől.

– Azt gondolom, hogy egy kismértékű emelkedés – különösen a forint dollárral szembeni gyengülése esetén -, előfordulhat, de drasztikus áremelkedésre nem számítok. Ugyanakkor az év vége felé közeledve belép a MOB 2020 – as szabvány, ami a tengeri hajózásban is kötelezővé teszi a kevésbé környezetterhelő üzemanyagok használatát. Szerintem az év második felében már készülnek rá a cégek, aminek eredményeként a dízel piacán jelentősen megnövekedhet a keresleti oldal, ezért a dízel üzemanyag esetében még további emelkedés az év második felében elképzelhető. Mindez azonban nem érinti a nyári szezont. A családi nyaralásra autóval indulóknak mégis érdemes kissé magasabb árakkal számolniuk.

A világpiaci helyzetből eredő piaci hatásokat nehéz előre megjósolni, de a forint, dollárral szembeni  árfolyam-gyengülésében benne van az, hogy a benzin akár 10, a dízel ára pedig akár 20 forinttal is emelkedhet a nyárra.

Arra pedig kár lenne számítani, hogy az elektromos és hibrid autók elterjedése érdemben befolyásolná az üzemanyag árakat.

A családi nyaralásra autóval indulóknak érdemes magasabb árakkal számolni.

– A közelmúltban olvastam egy tanulmányt arról, hogy napi 300 ezer hordóra becsülik a hibrid és az elektromos autók miatt kieső keresletet. Tehát 300 000 hordó, naponta, miközben a globális olajkereslet napi százmillió hordó körül van. Vagyis ez mindössze 0,3 százalékos csökkenés, ami finoman fogalmazva sem túl, jelentős – von egyenleget Pletser Tamás-

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...