Kezdőlap Hírek Október 20-ától elérhető az influenza elleni védőoltás
No menu items!

Október 20-ától elérhető az influenza elleni védőoltás

Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta: a kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.

A legfontosabb, hogy az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói beoltassák magukat.

Térítésmentesen juthat hozzá az influenza elleni védőoltáshoz mindenki, aki élni akar ezzel a lehetőséggel.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmondta, dinamikus változásnak vagyunk tanúi a világban, több országban kapacitáshiány mutatkozott, ezért pontosabb és valós idejű adatszolgáltatásra kérték a kórházakat.

Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy járványügyi készültség van az országban, ami azt jelenti, hogy mindenre fel kell készülni.

Müller Cecília

Kiemelte, a védekezés terv szerint zajlik. A Covid-betegek ellátására kijelölt intézményekben növelték az intenzívágyak és lélegeztetőgépek számát, és folyamatos az egészségügyi dolgozók kirendelése is.

Mint mondta, az első vonalban kijelölt intézmények egy része teljes kapacitással működik. Ha egy intézmény eléri ellátási befogadóképességének 80 százalékát, akkor további intézmények lépnek be az ellátásba. Az alapelv továbbra is az, hogy a lehető legkevesebb kórházba koncentrálják a gyógyítást.

Müller Cecília elmondta, eddig 746 egészségügyi dolgozót vezényeltek 74 kórházból 12 másik olyan intézménybe, ahol koronavírusos beteget kezelnek. Jellemzően segédápolót, szakápoló, intenzív szakápolót, intenzív szakorvost, intenzív szakorvos-rezidenst, belgyógyász, tüdőgyógyász szakorvost és rezidenst.

Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy a megkezdődtek azok az összehasonlító vizsgálatok, amelyek az antigénalapú gyorstesztek eredményét vetik össze a laboratóriumi PCR-tesztekével.

Mint mondta, a gyorsteszt alkalmazásával – ha a vizsgálatok eredményesek – sokkal rövidebb időn belül lehet a szervezetben lévő koronavírust kimutatni. Ha ezek az összehasonlító vizsgálatok 90 százalékos pontossággal megegyeznek a laboratóriumi PCR-teszt eredményével, akkor bevonják azokat is a diagnosztikába. “Ezek a gyorstesztek 15 percen belül eredményt adnak, ami nagyon előremutató” – jegyezte meg.

Ugyanakkor jelezte, hogy a laboratóriumi PCR-teszteteket továbbra is elsődlegesnek tekintik, és bővítik az ehhez szükséges kapacitást.

Müller Cecília elmondta azt is, továbbra is figyelik a vírus örökítőanyagának mennyiségét a szennyvízben, és bizakodásra ad okot, hogy stagnál ez az érték. Így talán 4-10 nap múlva nem kell a megbetegedések számának emelkedésével számolni – mondta.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy az iskolából kimaradt, koronavírusból felgyógyult gyerekek már nem fertőznek, és arra kérte a pedagógusokat, figyeljenek oda ezekre a gyerekekre, ne érje őket kiközösítés.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás