Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Önkéntes pénztárak. Csúcson az egyéni befizetések
No menu items!

Önkéntes pénztárak. Csúcson az egyéni befizetések

A tagok tavaly az eddigi legnagyobb összeget, az előző évinél 4,3 százalékkal többet, 73,42 milliárd forintot fizettek be a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárakba. Az egészségpénztárakba 17 százalékkal több, majdnem 35 milliárd forint befizetés érkezett.

A Pénztárszövetség közölte: a nyugdíjpénztárak tavaly az elmúlt 5 év legkiemelkedőbb hozamát, átlagosan 9,24 százalékot írtak jóvá a pénztártagok számláin.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona 9 százalékkal 1465 milliárd forintra nőtt, ami a mostani kamatkörnyezetben kiemelkedőnek számít – tették hozzá. Az egy tagra jutó átlagvagyon a tavalyi évhez viszonyítottan 11 százalékkal 1,36 millió forintra emelkedett.

Nagy Csaba

Ahogy az előző, így a múlt év is főként a pénztártagokról szólt. Az állami támogatással, azaz évente 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adóvisszatérítéssel igénybe vehető egyéni befizetések az eddigi legnagyobb mértéket érték el” – mondta Nagy Csaba, a Pénztárszövetség elnöke.

Az egyéni befizetések és a pénztárak teljesítménye volt a tavalyi növekedés motorja, a munkáltatói befizetések ugyanis csökkentek” – tette hozzá az elnök.

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a munkáltatói hozzájárulások összege tavaly több mint 25 százalékkal 32,57 milliárd forintra mérséklődött, az egészségpénztáraknál pedig az egy évvel korábbi összegnek kevesebb mint felére, 8,61 milliárd forintra csökkent a munkaadókhoz köthető befizetések összege.

Az elnök emlékeztetett: a pénztárak 1994-es indulása után, amíg a munkáltatói befizetések adómentességet élveztek, addig szinte fokozatosan nőtt az öngondoskodók száma is, a 2010 utáni szigorítások viszont a munkáltatói befizetések visszafogását jelentették, melynek következtében a taglétszám is mérséklődött.

Kitért arra is: a Pénztárszövetség felmérései rendre azt mutatják, hogy ha az alkalmazottak a munkáltatójuktól kapnának támogatást, pénztári befizetésükhöz hozzájárulást, akkor a jelenlegi tagok növelnék pénztári megtakarításaikat, akik pedig még nem tagjai valamelyik kasszának, ebben az esetben megkezdenék a pénztári takarékoskodást.

A szövetség megújította vezető tisztségviselőit az elkövetkező 3 évre: az elnök Nagy Csaba, az alelnök Váradi Péter, a főtitkár Kravalik Gábor lett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.