Kezdőlap Gazdaság Orbán Viktor: 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon
No menu items!

Orbán Viktor: 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.

A kormányfő kiemelte: a két állam közti kereskedelem értéke húsz év alatt 3 milliárdról 12 milliárd dollárra emelkedett, egy helyett hét kínai nagyváros érhető el közvetlenül légijárattal Budapestről; akkor “a gesztusokon kívül elköteleződést nem jelentő baráti együttműködésről beszélt a két ország”, ma pedig közös nyilatkozatuk már stratégiai partnerségről szól.

Felidézte: húsz éve csak nagyítóval lehetett kínai beruházást találni Magyarországon, tavaly pedig az érkező beruházások háromnegyede ebből az államból származott, és emberek tízezreinek adnak munkát, biztonságos és kiszámítható megélhetést.

A miniszterelnök megemlítette: büszkék vagyunk arra, hogy helyt állunk az ezekért a befektetésekért folytatott versenyben, majd kijelentette, Magyarország továbbra is korrekt, tisztességes körülményeket biztosít az itt beruházó kínai vállalatok számára.

Megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a legmodernebb nyugati és a legmodernebb keleti technológia Magyarországon találkozhasson és építhessen ki együttműködést – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: a magyaroknak komoly ambíciói vannak, hiszen miután az előző “egy szégyenteljes évszázad volt, amit elvesztettünk”, a 21. századot már megnyerni akarjuk.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg