Kezdőlap Hírek Osztalék. Részvényenként 219 forintot javasol az OTP
No menu items!

Osztalék. Részvényenként 219 forintot javasol az OTP

Az OTP Bank igazgatósága a 2018-as gazdasági évre a részvényenként 219 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek – derül ki a társaság április 12-re összehívott éves rendes közgyűlésére készített, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésekből.

Az osztalék kifizetésére 2019. június 3-tól kerül sor az alapszabályban meghatározott eljárási rend szerint.

A társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között.

Korábbi közlés szerint az OTP Bank április 12-i közgyűlése az elnöki és vezérigazgatói tisztség szétválasztását lehetővé tevő alapszabály-módosításról is dönt. A hatályos alapszabály szerint az OTP igazgatóságának elnöke egyúttal a társaság vezérigazgatója is (jelenleg Csányi Sándor tölti be mindkét tisztséget).  A tisztségek szétválasztásáról az igazgatóság saját hatáskörben dönt.

Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank tavalyi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón, március 1-jén azt közölte, hogy az OTP a 2017-es év után kifizetett összeghez hasonlóan az idén is 61,32 milliárd forintot kíván osztalékként kifizetni. Tavaly részvényenként 219 forint osztalék kifizetéséről döntött a bank közgyűlése, a saját részvényekre eső osztalékkal megnövelve 221,35 forintot kaptak a részvényesek – tette hozzá az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lehetséges adathalász hirdetéseket vizsgál a Google platformján a GVH

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Az AutoWallis Csoport árbevétele idén az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal bővült éves összevetésben

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik.

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák

Idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Morgan Stanley a Return to Work programot.

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.
Hirdetés

Hírek

Lehetséges adathalász hirdetéseket vizsgál a Google platformján a GVH

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Az AutoWallis Csoport árbevétele idén az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal bővült éves összevetésben

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik.

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák

Idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Morgan Stanley a Return to Work programot.

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...