Kezdőlap Cégvilág Ötmilliárd forintos fejlesztés a National Instruments debreceni gyárában
No menu items!

Ötmilliárd forintos fejlesztés a National Instruments debreceni gyárában

Megkezdődtek a végső szerelési munkálatok a National Instruments (NI) debreceni gyárának új, “D” épületében, az 5,5 milliárd forintos fejlesztést 2,5 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány – közölte Ábrahám László, a gyár igazgatója csütörtökön a helyszínen, sajtótájékoztatón.

A Debrecenben épülő negyedik gyárépület 210 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László, Debrecen polgármestere az épület sajtóbejárása után emlékeztetett rá, hogy a National Instruments az egyik első nagyvállalat volt, amely 2001-ben elhatározta, hogy a városban hozza létre telephelyét.

A városvezetés akkor úgy határozott, hogy a hagyományos, főleg mezőgazdasági termékek feldolgozására alapozott, elmaradott gazdasági szerkezet helyett a magas hozzáadott értéket előállító beruházásokat támogatja – tette hozzá. Megjegyezte, hogy ebben a sorban az NI volt az első, amely azóta folyamatos fejlesztéseivel Debrecen gazdaságának sikertörténetét is írja.

A NI Hungary Kft. értékesítésének nettó árbevétele tavaly 3,8 milliárd forint volt. Az adózás előtti eredmény 60,6 millióról 69,5 millióra emelkedett egy év alatt.

Ábrahám László kiemelte: az elmúlt 18 évben a – mérés- és irányításautomatizálás terén piacvezető – amerikai cég folyamatos befektetésekkel bővítette kapacitásait. Hosszú távú tervei igazolásaként 2016-ban jelentette be azt az 5,5 milliárd forint értékű beruházást, amelynek eredményeként 210 magas hozzáadott értékű munkahelyet hoz létre új globális szolgáltatóközpontjában. A projekt megvalósítása a határidő szerint halad, az új irodaépület várhatóan ez év végéig elkészül.

Az új épületben mérnöki és informatikai kutatás-fejlesztési és más emberi erőforrás, értékesítési és szolgáltatási területeken dolgoznak, a legtöbbjük felsőfokú végzettséggel, angol és más idegen nyelv ismeretével – sorolta az igazgató.

Hozzátette: a texasi székhelyű National Instruments vállalatcsoport közös értékteremtésének egyik kiemelt területe a fenntarthatóság, amit az NI nemcsak a fenntartható megoldásokat lehetővé tevő elektronikai termékei, de saját ökológiai lábnyomának csökkentése révén is igyekszik elősegíteni. A debreceni gyártó- és szolgáltató központ további bővítésekor ezért kiemelt cél volt az új, 6000 négyzetméteres épület környezeti terhelésének minimalizálása – jelezte Ábrahám László.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.