Hirdetés
Kezdőlap Hírek Otthon nyomtatott tízezressel fizettek Zalában
No menu items!

Otthon nyomtatott tízezressel fizettek Zalában

Hamis tíz- és húszezer forintos bankjegyekkel bukott le két férfi. Pénzhamisítás miatt emel vádat ellenük a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

Hamis tízezer forintos. Képünk illusztráció. Forrás: police.hu

A Zala Megyei Főügyészség szóvivője, Pirger Csaba közölte: a visszaesőnek minősülő 53 éves röszkei férfi és a többszörös visszaesőnek számító 47 éves esztergomi társa 2017-ben ismeretlen helyről szerzett be többtucatnyi hamis bankjegyet. A 10 ezer és 20 ezer forintos címletek valódi 500 és 2000 forintos bankjegyek felhasználásával, digitális nyomtatóval készültek. A 10 ezresen a hologramfóliát ezüstszínű lakréteggel, a 20 ezresen alufóliacsíkkal imitálták.

A két férfi Keszthely környékén az út melletti gyümölcsárusoknál próbált a hamis pénzért vásárolni. Az első árusnál 500 forintért vettek sárgabarackot, az eladó pedig 9500 forintot adott vissza a hamis 10 ezresből. Nem sokkal később Alsópáhok közelében is próbálkoztak, de az ottani árust addigra már értesítette kollégája a hamis pénzzel fizető vevőkről. Az eladó, látva a gyanús bankót, azt mondta, hogy nem tud visszaadni 10 ezresből, ezért a két férfi távozott.

A gyümölcsárusok bejelentése alapján a marcali rendőrök Balatonszentgyörgy közelében állították meg ellenőrzésre a két férfi autóját, és a kocsiban megtalálták a különböző helyekre elrejtett hamis bankókat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.